Felavatták a patacsi Csodakertet

November 17-én Pécs-Patacson avatták fel a Ruszin Csodakert Program keretében megvalósított kertet, ahol nemtudom szilvafákat ültettek el.

Az avatón Hoppál Péter kulturális államtitkár mondott köszöntő beszédet, aki azt is kifejtette, hogy milyen fontos tényező egy ilyen terv megvalósítása a hazai kertkultúrában. A rendezvényen a többi nemzetiségi önkormányzat elnöke is részt vett.

Erb József és Csehily József rövid tájékoztató beszédben ismertette a Ruszin Csodakert létrehozását és annak szerepét, egyben sok sikert kívántak a ruszin közösségnek, akik hiszik, hogy sok érdeklődő és látogató keresi majd fel a patacsi Ruszin Csodakertet.

2012-ben indult útjára a Ruszin Csodakert Program, amely során kezdetben mintegy 100 szilvafát telepítettek a Platán és a Korsó utca kereszteződésénél lévő kihasználatlan területen.

Ebben a kereszteződésben található a Csodakert

A pécsi ruszinok ezen a területen méregmentesen termesztik a növényeket, vagyis nem alkalmaznak vegyszeres permetezést és kizárólag csak bioanyagokkal kezelik a növényeket. A földet nem ássák fel azért, hogy ne száradjon ki, de nem is locsolják, nem öntözik. Sajátos módon, szalmával takarják be a kerti földet, ami megtartja a természetes nedvességet, és egyben visszafogja a gyomosodást, az elgazosodást.

A kertben elültetett nemtudom szilvák 3 év múlva már teremni fognak, a gyümölcsből pedig remek ízű lekvárt, illetve pálinkát készítenek majd.

A Pécsi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzatnak nagy érdeme, hogy minden munkát közösen és együtt végeznek. A közeljövőben újabb ültetéseket terveznek, amiket még az idén elkezdenek megvalósítani. A Kárpátaljáról áttelepült ruszin-magyarok és utódjaik így igyekeznek megőrizni, illetve újjáéleszteni régi hagyományaikat, mint ezúttal a kertkultúrában.

Hirdetés