12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapCsemegeHalálra gázolhatott két embert, szabadlábon védekezhet

Halálra gázolhatott két embert, szabadlábon védekezhet

Hazaengedték M. Richárdot, aki a vád szerint két ember halálát okozta azzal, hogy gyorsan hajtott korábban a Dózsa György úton – írja az Origo.hu.

A balesetben egy ember azonnal, egy pedig a kórházban halt meg, rajtuk kívül még többen is megsérültek.

Bár a baleset több mint három hónapja volt, a vádlott férfit csak két napja vették őrizetbe bizonyítékok hiányában.

A bíróság úgy döntött, nincs szükség a férfi előzetes letartóztatására, amit az ügyészség azután indítványozott, hogy a rendőrség halált okozó baleset miatt indított eljárást.

Fotó: Origo.hu

A vádlott már korábban is okozhatott közlekedési balesetet, de a bíróság úgy döntött, elég a házi őrizet. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az Origo lapjának elmondta, nyomkövető sem lesz a lábán, mert arra csak akkor lenne szükség, ha erőszakos bűncselekményről lenne szó, de ebben az esetben gondatlan bűncselekményről beszélhetünk, hiába volt súlyos a következménye.

A lap értesülései szerint a vádlott többször ült már börtönben, vádlottja volt a kecskeméti maffiapernek, és annak a Radnai Lászlónak volt az embere, aki később a kilencvenes évek leszámolásos gyilkossági ügyeinek egyik főszereplője volt.

A bírósági tárgyaláson barátnője is jelen volt, aki egyébként az elmúlt napokban vert meg brutálisan egy másik nőt féltékenységből – írja a lap. Erről felvétel is készült:

https://www.youtube.com/watch?v=M-K7yqm46NM

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő