11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapCsemegeÍgy itthon maradnának az orvosok

Így itthon maradnának az orvosok

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kulcskérdésnek nevezte a megfelelő megélhetést garantáló orvosi életpályamodell bevezetését, adta hírül az Mno.hu oldalon, a Magyar Hírlap interjúja alapján.

A kamarai vezető elmondta, hogy a MOK elkészített egy dokumentumot, amely tizenhat pontban határozza meg a testület elképzeléseit s amelyeket a jelenlegi kormányzati ciklusban kellene megvalósítani. Kifejtette, a terv olyan alapvetésekből indul ki, mint az egészségügyi kiadások GDP-arányos részesedésének haladéktalan emelése, az orvosi kar mindenáron való megvédése és itthon tartása.

Emlékeztetett, Németh László azt mondta: „az orvosnak annyit kell fizetni, hogy ne pénzért dolgozzon”. Ma ez nyilván ebben a formában nem teljesülhet, de a megfelelő megélhetést garantáló életpályamodell bevezetése kulcskérdés – hangsúlyozta Éger István, írják a cikkben.

– Az előzetes koncepcióban a megelőzés és a korai betegségfelismerés hangsúlyos szerepet kap, tehát az a végső cél, hogy a kezelésre szorulók minél rövidebb betegúton minél komplettebb ellátást kapjanak. Ezzel teljesen egyetértek – mondta Éger István.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő