Jobban teljesít Magyarország?

Az Index.hu a GDP alakulását vizsgálta, ami szoros összefüggésben áll a választók jólétének változásával és a makrogazdasági teljesítmény legfontosabb indikátora.

Jobban teljesíteni csak valamihez képest lehet, és az eltérő viszonyítási pontok különböző kérdésekre segítenek választ kapni. A közelgő választások fényében egy kézenfekvő bázis a megelőző négy év. A lap különböző grafikonokon mutatta be az ország teljesítményét.

Ha az elmúlt két kormányzati ciklus teljesítményét vetjük össze, egyértelműen javult a helyzet. Míg 2006 második felétől 2010 első feléig – az első két év növekedése, majd a válságbeli csökkenés eredőjeként – 4,8 százalékkal csökkent a GDP reálértéke, a mostani kormányzati ciklus három és fél éve összesen 2 százalékos emelkedést hozott, olvasható a cikkben.

A magyar növekedést érdemes olyan országokéval is összevetni, akik hozzánk hasonlóan jelentős mértékben szorultak külső finanszírozásra, olyannyira, hogy amikor a külső forrásbevonás hirtelen megnehezült, a válság első hulláma el is sodorta őket. A „leggyengébb láncszemek” csoportjába azokat az országokat válogattuk be, akiknek, hozzánk hasonlóan, a 2008-9-es időszakban IMF hitelért kellett folyamodniuk: ezek Izland, Írország, Litvánia és Románia.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. A tények sajna makacs dolgok. A KSH szerint az államadósság magasabb mint 2010-ben (80 % fölött), a foglalkoztatást csak közmunkás kamuadatok nyomják. A gazdaság évek óta recesszióban (2012-ben -1,7 % volt a GDP), az elmúlt évben stagnált. Az életszínvonal alacsonyabb, a szegénység nő, a reálbérek kisebbek mint 2010 előtt, új adóból meg legalább 30-at vezettek be Orbánék. Több mint 500.000 magyar emigrált. Aki ezt jónak meri nevezni, az hazudik vagy mazochista.

Comments are closed.