12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapCsemegeKevesebb traffipax lesz a megyében

Kevesebb traffipax lesz a megyében

Eredetileg több mint negyven fix telepítésű traffipaxot szántak a megyébe, később tizenötre, most pedig hatra csökkent a keret – olvasható a bama.hu cikkében.

A Dunántúli Napló információi szerint a rendőrök a szakhatóságok embereinek társaságában már elkezdték azoknak a helyszíneknek a bejárását a megyében, ahova a hamarosan megérkező, fix telepítésű, éjjel-nappal mérő sebességmérő berendezéseket felállítják. Az új traffipaxokat várhatóan még idén üzembe helyezik.

Ezzel kapcsolatos újdonság, hogy információink szerint az eredeti tervekhez képest sokkal kevesebb berendezés lesz a megyében. Az első hírek szerint még több mint negyven érkezett volna belőlük Baranyába, aztán ez a szám módosult tizenötre, most pedig már csak hatról van szó. Mindezt hivatalosan nem erősítették meg, a rendőrségen korábban azt közölték, hogy „a projekt lebonyolítása közben annak részleteiről nem kívánnak tájékoztatást adni”.

A kurtítás eredményeként nem lesznek fix traffipaxok többek között a sztrádán, Pécsett az „apernél” és az Athinay úton sem. A lap információi szerint a következő helyeken lesznek fix traffipaxok:

• Pécsett, a Komlói úton

• az 57-es főúton a kozármislenyi elágazó közelében

• a 6-os főúton Mecseknádasdon

• 6-os főúton Botykapetereden

• a 67-es főúton Szulimán közelében

• Komló–Pécs között, a Mecsek-pihenőnél

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő