10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeMagyarázkodik a Facebook

Magyarázkodik a Facebook

Nemrég kiderült, a Facebook egyfajta kísérletet hajtott végre a felhasználóin, hogy kiderítse, működik-e a posztok kapcsán érzelmi manipuláció. A módszert azóta többen is vitatni kezdték – írja az Index.

Egy tanulmányból derült ki a minap, hogy a Facebook még 2012-ben egy kísérletet hajtott végre, amelyben közel 700 ezer felhasználó hírfolyamában manipulálta a negatív és pozitív szavakat tartalmazó bejegyzések arányát egy héten keresztül. Az akarták kideríteni, hogyan hatnak a különböző érzelmi töltetű tartalmak a felhasználók saját posztjaira.

A kísérlet eredményét többen vitatják, egyesek szerint módszertanilag sem volt egészen átgondolt. A fő aggály azonban azzal kapcsolatban merül fel, hogy mennyire járt el etikusan a Facebook. Szerepel ugyanis a felhasználói feltételek közt, hogy végezhetnek hasonló kísérleteket, azonban nagyon valószínű, hogy ezt senki sem olvassa el.

Az is gond, hogy külső etikai bizottság nem vizsgálta a kutatást.

Adam Kramer, a kutatást végző egyik adatelemző Facebook-bejegyzésben reagált, szerinte a felháborodás nem jogos, de a jövőben figyelembe fogják venni a mostani visszajelzéseket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő