Megtelt retró járművel az Expo Center

Idén is hatalmas sikere volt a Retropartyzánok kiállításának, melyet a Veterán Zsiguli Egyesület rendezett meg hétvégén ötödik alkalommal az Expo Centerben. Az ingyenes rendezvény célja továbbra is a 60-70-80-as évek Magyarországára jellemző járművek bemutatása, népszerűsítése volt – írja a Pécsi Újság.

Az eseményre sokan ellátogattak, nagy volt az érdeklődés. Az autókon kívül retró tárgyakat is kiállítottak, telefonokat, magnókat, s a hatalmas katonai járművek mellett még a katonák is felsorakoztak. A családosoknak is remek program volt, a gyerekek beülhettek egy-egy ritkaságba, s alig várták, hogy megtekinthessék a járművek belsejét is.

A szabadtéri részen tesztvezetésen is részt vehettek a bevállalósabbak, akikből nem volt hiány. Itt egy hatalmas 256-os Ikarus buszt is megcsodálhattak a résztvevők, amely a közösségi közlekedés meghatározó szereplője volt közel 40 évig a magyar utakon. Most, hogy a 200-as sorozat kivonásra kerül, a vendégeknek lehetőségük volt elköszönni a járműtípustól oly módon, hogy a kiállított autóbusz oldalát aláírhatták.

A rendezvényt a kiállítók, és a kilátogató veteránosok számára még érdekesebbé tették a vasárnap délelőtti veterán börzével is. Ezt országosan hirdették meg a szervezők. Nem csak alkatrészeket, hanem járműveket is lehetett árulni az eseményen.

Hirdetés