Milliós ösztöndíjak az ELTE-n

A hallgatói juttatások vizsgálatakor több szabálytalanságot is feltárt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Volt olyan hallgató, akinek másfél millió forint ösztöndíjat fizettek – írja az Origo.

A 2009 és 2012 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzésből kiderült, hogy az egyetem pénzügyi helyzete a költségvetési támogatás 1,4 milliárd forintos csökkenése és a 3,6 milliárdos zárolás ellenére stabil volt. A diákok támogatására szánt ösztöndíjak azonban sokszor nem a megfelelő helyre érkeztek – értesült a Magyar Nemzet.

A tudományos ösztöndíjakat a vonatkozó kormányrendelet előírása ellenére sem pályázati úton ítélték oda. Volt olyan eset, amikor a kiutalt sport-, kulturális, illetve közéleti ösztöndíjakat az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara alapítványának számlájára utalták tovább, vagy épp rendezvényszervezésre fordították.

És előfordult olyan is, hogy oktatói díjazást fizettek ki az amúgy diákoknak járó tudományos ösztöndíj-keretből. Két HÖK-ös tisztségviselő úgy kapott ösztöndíjat, hogy a pályázat célja valójában a gólyatábori költségek támogatása volt. A lap úgy tudja, akadt olyan tanuló is, akinek a tiszteletdíja vándorolt az említett alapítványi számlára.

Az egy hallgatónak kifizetett ösztöndíjak mértékében egyébként igen nagy a szórás: a Kehi szerint a pár ezer forinttól egy-másfél milliós tételekig terjedtek az összegek.

Hirdetés