MTA: elkeserítő a szegénység

A Magyar Tudományos Akadémia szociológusai ismertették uniós összehasonlításban a szegénység terjedéséről szóló adatokat. A számok azt mutatják, hogy a helyzet az elmúlt néhány évben meredeken romlott, amit a gyerekek különösen megszenvednek – írja az Index.hu.

A fővárosi hírportál beszámolója szerint Magyarországon a szegénység folyamatosan nő, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás- A portál az MTA Szociológiai Intézetében szerzett minderről tudomást, amikor bemutatták az Eurostat legfrissebb adatait a szegénység terjedéséről.

A statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja.

Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a súlyosan depriváltak (akiknél kilenc fogyasztási tételből – például rendes fűtés vagy elég hús – legalább négy hiányzik) aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az uniós átlag 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék.

További részletek ITT!

Hirdetés