13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegePécsi MSZP-s indulhat Orbán ellen?

Pécsi MSZP-s indulhat Orbán ellen?

Ki küldheti padlóra Orbán Viktort? Ki lesz az a tökös baloldali vezető, aki egyesíti a szétesett baloldalt? Ki nyomhatja orrba a Jobbikot is? Ezen lamentálnak a baloldalon már régóta. Az MSZP-ben most megtalálták az embert, akit elkezdtek felkészíteni a nagy csatára. Tényleg nem fogja kitalálni, kit gondolnak messiásnak – írja az Index.

A baloldali beszélgetések slágertémája hónapok óta: vajon ki tudja legyőzni Orbán Viktort 2018-ban? Ki lesz az a karizmatikus vezető, aki össze tudja fogni a széttartó baloldalt? Ki lehet erre képes? Kicsoda?

Az MSZP-ben az Index információja szerint nem csak csevegések szintjén kezdődött el a kormányfőjelölt kiválasztása. Több szocialista politikus is azt mondta: egy MSZP-s kör a legnagyobb titokban megmérte, hogy az MSZP-sek közül ki jöhet szóba, és kit kellene felépíteni a következő években, hogy 2016–17-re esélye legyen „berobbanni”, majd a Fideszt és Orbán Viktort is kiütni a hatalomból.

Az MSZP-ben az örök reménység Botka László szegedi polgármester, aki már többször is elutasította, hogy a párt élére álljon, vagy hogy miniszterelnök-jelölt legyen. Mindig Szegedet választotta. A neve persze most is a kalapban van, de több szocialista vezető és párttag egyre kevésbé bízik abban, hogy ezúttal majd beleáll a küzdelembe.

Állítólag egy szocialista kör rendelt egy kutatást, amely megmérte több MSZP-s politikus előnyeit és hátrányait; a listán szerepelt az ismertebbek közül például Kunhalmi Ágnes budapesti elnök és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes.

De a kutatás azt hozta ki, hogy a legnagyobb esélye egy országosan kevésbé ismert szocialistának van. Nem fogja kitalálni, megmutatjuk a győztest a szocialista messiáskereső versenyben: ismerje meg Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettest.

Ha nem hallott eddig Tóth Bertalanról, nem a tájékozottságával van komoly probléma. Tóth az elmúlt években nemigen szerepelt az országos médiában. Az idén 40 éves jogász korábban Pécs alpolgármestere volt, az előző ciklusban nem is volt parlamenti képviselő.

Az utóbbi hónapokban azonban váratlanul aktív lett. Ő perelte ki a MET-szerződéseket, sokat foglalkozott az MVM és a MET kapcsolatával, ő kiáltott gázmutyit. A Quaestor-üggyel kapcsolatban is több felszólalása, tájékoztatója volt. Tóth jelenleg parlamenti frakcióvezető-helyettes, és többek szerint a frakcióvezetésből ő áll a legközelebb Tóbiás Józsefhez.

Szocialista forrásaink szerint Tóth az „építkezését” nem egyedül találja ki. Összehoztak mögé egy stylistból, médiaszakemberből, tanácsadókból álló csapatot, amely segíti a szerepléseit, és szocialista remények szerint megismertetik őt az országgal. Hogy a dologról már hónapok óta szó van, erősíti, hogy a Mandiner tudósítója Farkasházy Tivadar idei szárszói találkozóján is hallott erről pletykát.

Tóth Bertalan az Indexnek azt mondta: nincs szó arról, hogy eldöntötte, miniszterelnök-jelölt szeretne lenne.

Bővebben itt olvashat a dologról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő