Robbanás a brüsszeli reptéren és metróban

Reggel nyolc óra körül két robbanás rázta meg a brüsszeli Zaventem repülőtér egyik terminálját, az emberek fejvesztve menekültek ki az épületből – írja az Index.

 FRISSÍTVE  A legfrissebb hírek szerint öngyilkos merénylet történt kedd reggel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren – erősítette meg a belga szövetségi ügyészség vezetője az RTBF közszolgálati csatorna jelentése szerint.

Legalább huszonegy halálos áldozata van a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt robbantásoknak – közölte a brüsszeli tűzoltóság szóvivője.

Két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantások során – mondta az M1 aktuális csatornának Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet.

A nagykövet ugyanakkor hozzátette: magyar halálos áldozatról nincs tudomásuk.

Nagy Zoltán hangsúlyozta: a konzuli részlegen keresztül igyekeznek minden szükséges tájékoztatást megadni.

A Brussels Airlines Budapestről indult reggeli járatáról azt mondta: a gép biztonságban földet ért, több magyar utassal is telefonon tartják a kapcsolatot; az utasok nem hagyhatták el a repülőgépet, de mindannyian biztonságban vannak.

A terror minden formáját vissza kell utasítani, küzdeni kell ellene, a terroristákkal szemben fel kell lépni – jelentette ki a miniszterelnök kedden Tatabányán tartott sajtótájékoztatóján a reggeli brüsszeli robbantásokról szólva.

Orbán Viktor hangsúlyozta: erősíteni kell az európai együttműködést a belbiztonsági szervek között.

A kormányfő megerősítette, hogy eddig két magyar sérültről tudni. Tájékoztatása szerint egyikük sérülései nem súlyosak, de kórházba került.

A jelenlegi információk szerint összesen legalább 26 halottja lehet a reptéren és a metróban elkövetett merényleteknek, 11-en haltak meg a reptéren, 15-en a metróban.

 KORÁBBAN ÍRTUK  A robbanások oka eddig ismeretlen, de azt már lehet tudni, hogy mindkét detonáció a check-in pultoknál történt, az egyik valószínűleg az American Airlines pultjánál.

A Twitteren látható a reptéren egy szemtanú által készített videó is.

Később robbanás történt a brüsszeli metróhálózat Maelbeek nevű metróállomásán is, az uniós intézmények közelében. Az első értesülések szerint több halálos áldozat is van.

Terrorkészültség Magyarországon

A robbantások miatt a magyar kormány kettes fokozatú terrorkészültséget rendelt el. Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: a miniszterelnök döntött a terrorfokozat emeléséről. Ennek megfelelően járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényelnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, továbbá a metrók területén és a Parlament előtti Kossuth téren a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelennek. A kettes a második legmagasabb fokozatú terrorkészültség.

További részletek itt olvashatók.

 

Hirdetés