5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeSimicskáé vagy Habonyé lesz az Origo?

Simicskáé vagy Habonyé lesz az Origo?

A Magyar Telekom megválna média-portfóliójától, a távközlési társaság a napokban postázta ezzel kapcsolatos pályázati felhívását azoknak a cégeknek, amelyek korábban is érdeklődtek iránta, illetve a potenciális vevőnek tartott szereplőknek – tudta meg a Világgazdaság.

A lap szerint a címzettek száma meghaladja a tízet.

Érdeklődőként szóba kerülhet a fő konkurens, az Index.hu tulajdonosa, a Közép-európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) is, amely több más internetes terméket is kiad (ilyen a Portfolio.hu és a Napi.hu), és az utóbbi időben erős akvizícióba kezdett.

Az sem lenne meglepő a piac szerint, hogy a két legújabban formálódó médiavállalkozás, a vállaltan kormányközeli Napi Gazdaság, illetve a miniszterelnök tanácsadójához, Habony Árpádhoz is köthető Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő (MMG) Zrt. is az érdeklődők között lenne.

Az is elképzelhető, hogy a Magyar Nemzet, a Hír Tv, a Lánchíd Rádió mellett az Origóval bővítené portfólióját Simicska Lajos . Korábban arról is hallani lehetett, hogy például a UPC is érdeklődik az Origo után, de akár pénzügyi befektetők is láthatnak benne fantáziát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő