Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or szakácsolimpia európai döntőjét

Megnyerte Széll Tamás a Bocuse d’Or szakácsolimpia európai döntőjét. A második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett – számolt be róla az Index.hu

Széll alig tudott megszólalni, senki nem számított győzelemre, harmadik helyet emlegettek a helyszínen. Amikor bejelentették Norvégia második és Svédország harmadik helyét, a magyar szakács mindent lemondóan legyintett, hogy biztosan Dánia győz.

Széll Tamás táljai nagyon szépen sikerültek a Bocuse d’Or európai döntőjében, a hal tál is teljesen belesimult a mezőnybe, a hús azonban kifejezetten kiemelkedően sikerült. A Budapesten megrendezett Bocuse d’Or-on minden alapanyag magyar volt, ami Széll Tamásnak kedvezett, hiszen a tengeri halhoz szokott erős skandináv versenyzőknek idegen volt a zsírosabb kecsege, amit sokat kellett pucolni. Szintén magyar volt a szarvasborjú, Széll egyben hagyta és a szarvas combját, amitől az egész nagyon látványos lett és láthatóvá tette az alapanyagot A tálat külön kiemelte a közepén gomolygó füst.

Szll Tamás_gasztro

Széll Tamás nyolcadikként kezdett versenyezni ma reggel fél tíz után kicsivel, ahogy láttuk kissé feszülten vágott bele a versenybe, ahogyan a magyar csapattól megtudtuk, ekkora tömegre még ők sem számítottak. Délig lehetett bemenni a versenyzők elé, Széll körül annyian voltak, hogy valószínűleg levegőt is alig kapott, csak 11 körül kezdett el mosolyogni.  A csapat edzője, Vomberg Frigyes is felemelte a hangját, miután mindenki túl közel ment a versenyzőkhöz, Széll Tamást egyszer meg is lökték. A boxok előtt van egy nagyjából félméteres szürke zóna, ahová nem lehet belépni, de ezt senki nem tartotta be, így végül többen siettek a magyar segítségére távol tartani a tömeget, köztük Sárközi Ákos, a Borkonyha Michelin-csillagos séfje. Szulló Szabina a helyszínen azt mondta, szerinte Széll így is tud koncentrálni, és szerinte nem zavarja a tömeg.

A teljes cikk itt érhető el.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés