Tízezreket is kaphatunk a munkáltatónktól

Akár több tízezer forint támogatáshoz is juthatunk, ha messziről járunk be dolgozni – írja a Napi.hu.

Alapvetően akkor kell a munkába járás kiadásaihoz hozzájárulnia a munkaadónak, ha a dolgozó közigazgatási határon kívülről jár be munkahelyére és ehhez helyközi vagy elővárosi, illetve vízi vagy légi közlekedési eszközt vesz igénybe – olvasható a cikkben.

A maximum összeg, amit kaphatunk évente változik, 2015-ben ez legfeljebb 35 200 forint. És bár a jogszabály a 86 százalék megtérítésére kötelezi a munkáltatót, ha a munkaadó úgy dönt, hogy akár az egész költséget magára vállalja, az akkor sem lesz adóköteles.

Hirdetés