Mecseki Srácok: 1956 – Lapítani, lapítani, lapítani

Ugye, elvtársak, ugye, lapítani. Emlékezünk, Ti nem, mert Ti lapítotok. Csak lapítanátok örökké!

Nehéz a történészek szemével megítélni 1956-ot, de a történelem, a múlt nem a történészeké, ott van a sejtjeinkben, a szívkútnak az alján, a gyötrelmek bugyraiban.

1956 egyszerű: névtelenek éltek azért, hogy meghaljanak mi szabadságunkért. Mert az apró halálok, a kicsi szenvedések, kis áldozatok a legnagyobbak. Nekünk pedig óriásiak, mert csak fekete-fehérben láthatjuk, vagy recsegő hangon hallhatjuk, miért kellett az Édesapánknak meghalnia egy mocskos lukban, az Édesanyáknak elviselnie az ávós botjának kegyetlenkedését, vagy a fiuknak, a lányuknak mindezt végignéznie, átélnie. Nekünk, itt lobog a sejtjeinkben.

Lapítunk, elvtársak? Lapítunk?

Elvtársak, hol voltatok akkor, amikor dédapámat elhurcoltátok „egy kicsi munkára”, vagy amikor nagyapámat csak azért vittétek be fogdába, mert nem volt hajlandó szovjet hadifogságba esni és nyugatra menekült. Mondtátok rá, hogy „nyugatos” – emlékeztek? És arra, hogy őt csak egy régi osztálytársában felébredő lelkiismeret mentette meg, mikor Ti élvezettel kínoztátok abban a föld alatti pincében? Hol volt a többiek lelkiismerete? És idén, 60 év múltán hol volt? Ti éltek, elvtársak? Ti, tudjátok, mi az, hogy Élet?

Lapítunk, elvtársak! Lapítunk!

Igen, apámat bugyuta módon megfigyeltétek, megpróbáltátok beszervezni, aminek egy erős, apai pofon, no meg egy megtévedt, megzsarolt barát öngyilkossága vetett végett ott, a ködös 70-es években. Ti mondtátok, hogy gulyáskommunizmus, mert Ti zabáltatok belőle, elvtársak. Ti, akik K. János, megélhetési bűnöző örökösei vagytok.

Ti lapítotok, akik akkor régen a dédapámat megöltétek. Nem, nemcsak az enyémet, mindannyiunk Dédapját…

Ilyen az élet – mondjátok csak gyilkosok, a föld alatt a férgek rágta fogsoraitok közül.

Tudjátok, elvtársak, nagyon szép gesztus volt Tőletek, hogy a sötét 50-es években hagytátok, hogy befejezze az orvosi egyetemet a nagyapám, és tudjátok, szép volt Tőletek, hogy hagytátok börtöntöltelékek között gyógyítani.

Mert tudjátok, amíg Ti megöltétek az apját, addig ő megmentett másokat. Építette a szocializmust – mondanátok. Hát nem, mert ő volt az, aki tapsolt, amikor elhúztatok – elhúznátok végre! – francba 1990-ben, és ő nyomta a dudát a Strabanc kormányán – így hívta a csodátokat, a Trabantot –  Nagy Imre újratemetésének napján, én meg boldog voltam, hogy ott, alig 12 évesen a bélatelepi főúton, az üvöltő vizsla és az üvöltő dudahangok között megérezhetem, hogy  nem jöhettek vissza többé, mert ti már lapítotok, lapítotok elvtársak. Segítek lapítani.

Lapítotok elvtársak? Lapítsatok!

Tudjátok, nem vetettek el semmit, mert semmik és senkik voltatok. Ugyanúgy, ahogy most, ugyanolyan senkiként végiglapították ezt a jubileumi évet. Nekünk ünnep volt, nektek mi? Csak lapítsatok tovább, mert halált hozó fű terem, áldozataitok gyönyörű szívében. Ők az apró halálok, sok-sok nagyszerű halál. Ti meg?

60 éve ilyenkor rettegett az ország, rettegett az Édesapa, az Édesanya, a Fiú és a Lányka. Emlékezzetek, mit műveltetek elvtársak, mert Mi emlékezünk és nem rátok! A senkikre nem szoktak. Ugye, K. János úr!

Forrás: https://mecsekisracok.blogspot.hu/