11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapElmondomTörődés, odafigyelés

Törődés, odafigyelés

„Törődés, odafigyelés!” – ezzel a címmel az érkezett az alábbi levél szerkesztőségünkbe, az uránvárosi Endresz György utcai lakók nevében.

„Köszönettel vettük Uránváros szélén, az Endresz György utcában, hogy új padokat kaptunk. A csendes, árnyas kis utca még élhetőbb, kellemesebb lett ezáltal. Főként idős korú emberek lakják ezt a részt, akik szívesen megpihennek a Lidl áruházból jövet, csomagokkal terhelve, vagy az unokák felügyelete közben. A házak lakói is szívesen kiülnek a panelházakból levegőzni, diskurálni.

A legfontosabb szerintem, hogy az itt élő emberek végre beszélgetnek, köszöntve egymást, mert sajnos erről már-már leszoktunk a rideg elidegenedés miatt. Lélektanilag nagyon fontos, hogy megosszák egymással gondjaikat, elmondhassák örömeiket és odafigyeljünk a másikra. És az is természetes, hogy az ősi köszönönés, a kölcsönös üdvözlés ne menjen ki a divatból (azok között főként, akik egy utcában laknak, s naponta találkoznak.

Tisztelettel és szeretettel gondolunk Tihanyvári Dóra önkormányzati képviselőre, aki empatikus érzékkel vette észre, hogy az Endresz György úti lakók közösségi életét, kulturált pihenését intézkedésével segítheti.

A törődést, az odafigyelést érzékeljük ebben a zajló, rohanó világban.

Az Endresz Gy. úti lakók nevében,

T.I.”

(név és cím a szerkesztőségben)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő