hirdetés
34
-10°C
 

Újra kinyitják a Rózsakertet

Jövő tavaszra régi fényében pompázhat a több évtizede még virágzó, ám jó ideje hányatott sorsú pécsi Rózsakert Vendéglő. A szórakozóhely területét jelenleg a püspökség bérli, s a nemrégiben elindult fejlesztéseknek köszönhetően 2011-ben ismét megnyílhatnak kapui.

Bár a Rózsakert hosszú éveken át nem tudta ellátni korábbi vendéglátó funkcióját, ám a közelmúltban a mohácsi Szent János Hotel, mint üzemeltető, szabadtéri rendezvényeket hívott benne életre, ételt és italt kínál, most pedig a fejlesztések is elindultak az egykor virágzó kerthelyiségben.

Mint megtudtuk, ahogy eddig is, középáras ételeket, italokat kínálnak majd itt jövő évtől, s a hidegebb időjárási körülményekhez igazítják a romos, lepusztult épület helyére emelendő újat. Az elsősorban turistacsalogatónak szánt beruházás után egy zenés, hangulatos, amolyan polgári szórakozást nyújtó műintézmény jöhet létre.

Mint azt Kóbor Miklós egyházmegyei főépítész elmondta, a részben fedett, részben nyitott épület felhúzását már megkezdték, de kertépítészeti, növénytelepítési munkákat is végeznek. Így többek között az elmaradhatatlan rózsabokrokat is „feltámasztják”. A vendéglátóhely a korábbi helyett új bejáratot is kap a Káptalan utca felől, belül pedig egy virágzó, ápolt kertet hoznak létre.

Az üzemeltetést, ahogy eddig is, továbbra is a mohácsi Szent János Hotel végzi, így ennek személyzete szolgálja majd ki az éhes-szomjas betérőket. Szabó Dezső szállodaigazgató korábban elmondta már: a visszafogottabb könnyűzenére (jazz, blues) építenek, de később a fiatalabb korosztályt is szeretnék meghódítani.

HASONLÓ CIKKEK/GALÉRIA


Egy hozzászólás

  1. Nekem már nem trombitálnak szerint:

    Régebbi cikkeket / híreket olvasgatva, – van, hogy nem bérlőként van említve a Pécsi Egyházközösség (?) (Püspökség) – de ne vitassam !
    (Van, ahol a terület tulajdonosaként (?) említik.)
    És/vagy pl. a „Dante-t” sem említsem „fel”…
    Komolyan – kívánom, hogy ki-ki „találja meg” a „számítását” !
    Bocs’ : régebben a „püspöki palota” látogatható volt…. (csoportosan, belépőjeggyel…) – a felújítása (?) óta nem ! – vagy van /lenne valamilyen változás ?

Szóljon hozzá!

*

Impresszum | Médiaajánlat | Pécsma.hu - Pécs Médiaközpont Kft. © 2009-2011