2012.05.18
hirdetés
33
5°C
 

Hotelben felejtette Jaguarját a német turista

Három éve az egyik belvárosi hotel parkolójában porosodik egy Jaguar. A luxusautó egy német férfié, aki még 2008-ban jelentkezett ki a szállodából, az autóját azonban nem vitte magával. A szálloda azóta sem tud semmit a férfiről. A parkolási díj ennyi idő alatt több lett, mint az autó ára.

A Pécs TV videójáért klikk a képre!

A belvárosi garázsban álló sötétzöld Jaguárról a Pécs TV egyik nézője készített felvételeket, s küldte a televíziónak.  Információink szerint a jármű német tulajdonosa három évvel ezelőtt kijelentkezett a hotelből és taxival elment. Az autója viszont ott maradt. Azóta a férfit nem látták és utol sem tudják érni. A parkolási díj összege már mintegy 10 millió forintra rúg. A hotel egy németül írt fizetési felszólítást helyezett az autó szélvédőjére, hátha arra jár a három éve nem látott vendég.

A Pécs TV az ügyben megkereste az érintett szálloda igazgatóját is, ám ő nem kívánt nyilatkozni. Annyit viszont elmondott, hogy felvették a kapcsolatot egy ügyvéddel, s a Jaguár parkolási ügye a mélygarázsból átkerülhet a bíróságra.

Munkatársunk által megkérdezett jogász, Martin Zoltán szerint hiába tűnt el a tulajdonos, perre lehet vinni az elhagyott autó ügyét. Mint mondta, a bíróságtól az ismeretlen helyen tartózkodó alperes részére ügygondnok kirendelését lehet kérni, így már lefolytathatják le az eljárást.

Szerinte, akár el is lehet árvereztetni járművet, az abból befolyó pénz  pedig fedezheti a szálloda költségeit. Hozzátette azonban azt is, hogy a tárgyalás lezárásáig akár évek is eltelhetnek.

Addig viszont tovább porosodik a Jaguár a parkolóban. Bár látszik, néha letörlik az autót.

 

HASONLÓ CIKKEK/GALÉRIA

  • nincs kapcsolódó bejegyzés/galéria

44 hozzászólás

  1. jajaj szerint:

    nem értem mit kell ezen ennyit szórakozni

  2. Gonzo410 szerint:

    A kanfiókaKANKALIN sötétben virágzik….

  3. KANFIÓKAKANKALIN szerint:

    A 401=410

  4. KANFIÓKAKANKALIN szerint:

    re gonzo410-nek:Te,aki annyira borderbornírtagy vagy,hogy önálló mondatok nem jutnak a fűrészporttartó fejedbe,csak a hulladék belgazenekar ? agyament fröcsögései,az be se írjon ide.Legközelebb kérj meg valakit a nyilvános internetező helyeden,hogy fogalmazzon meg valami olvasható hozzászólást a nevedben,OK?Annyira mély vagy,hogy a Rét u.-ban sikoltva vennének fel az osztályra és azonnal leszedálnának /avagy ezen már túl is lehetsz,csak ideiglenesen engedtek ki?/ Kapj a pofád elé 1kis zacsekot benne a kedvenc ragasztóddal és feküdj el,a belgára dúdolgatva,te gonzó,aki még ráadásul 401 is,legalább sima 1 lennél,de 401???

  5. Háló Isten szerint:

    Látom a szél összefújta az idiótákat… Ez a cikk először az igazmondásáról híres, szenzáció hajhászás mentes Blikkben jelent meg….

  6. Gonzo410 szerint:

    Kanfióka: „Szabadulj fel az internetre
    Aki baromságot mond, verd enterbe
    Mutasd meg a hálón a lelkednek a mélyét
    Úristen, de sötét vagy te inkább nézek tévét
    De jobb, ha itt szarsz, mint a téren
    Sok hülyeség elfér itt a kibertérben
    Csak amit te, meg a haverod ismer
    Az a tutikurvafasza különösen ingyen
    Ám ha ugyanazt még sokan megismerik
    Utána már nem bírod, mert populárisodik
    Mindenkinek igaza van, mindenkinek nagy fasza van
    Senkinek sincs saját neve, jó modort meg egye fene
    Hol szeretik, ott fikázol,
    Hol fikázzák ott szereted
    Az a jó, ha te ismered
    Más ismeri, nem jó neked
    Fórumokon beismered
    Neked senki nem istened
    Szemtől szembe nem mondod meg
    Gyávaságod itt oldod meg” – mintha rólad írta volna a Belga a Komment című számot…

  7. KANFIÓKA szerint:

    Elegem van már,hogy qrvára felmagasztalják ezt az ódon *** szállodát!A benne dolgozók mind a szakma legalljához közeliek,lásd:felszolgálók(ergo ezért is üres a platz),szakácsok=alibiételek a vasárnapi sundy branch ebédnél jó drágán+az italok,na és a recepción,ahol az őskövület Kérdővel az élen flegma,”utálom a vendéget” modor az uralkodó.Ebből következően már csak 1 lépés a fej,a Danka igazgató,na és a ***** helyettesnő Ria,az előbbi bujkál,nem nyilatkozik,a másik hebeg-habog,mert****** az egészhez.Csoda,hogy a Deák Imre vezérigazgató még nem rúgta ***** ezeket a díszpintyeket,talán kozmetikázva jutnak el hozzá a felvágások?Talán most ez a nemzetközi ultrablama kiveri nála a biztosítékot és lapátra teszi a *******at,mert megérdemlik MIND!(ja,persze mindez 3 éve kezdődött,még a****** regnálása idején,aki csupán írtani tudta a régi automatikára beállított profi megbízható dolgozóit,cserébe a dilettánsokért!!!

  8. zuwanderer szerint:

    Hajra Petra!

    Drukkolok, hogy a nemet rendörseg vegere jarjon a dolognak.

    Masreszt a szallo ha nem jelzett semmit a nemet hatosagnak, akkor biztosan elfelejthet barmifele parkolasi dijat, mivel ez akkor a „jo erkolcsbe ütközö” magatartas lett volna, valamint mint szolgaltatas, a vendeg fele „etikailag elvarható” szintet semmikeppen nem erte el.

    Mivel ilyen es hasonlo kategoriak halistennek a nemet jogban alapvetöek, ezert meg egy jokora karteritesi pert is a nyakaba kaphat a szalloda a nemetektöl.

    Masreszt mivel nemreg jartam a szalloban, az mindenkeppen feltunt, hogy a recin dolgozo föportas stilusa, hozzaallasa nagyon komoly kihivasokkal küzd. Szerintem azonnal el kellene bocsatani…
    Tenyleg irok is a kozpontnak…mert ha ez igy marad, ez a szallo nem megy sehova, csak hatra, pecs hirnevet rontja…es az a varos legpatinasabb Hoteljetöl luxus lenne…

  9. érdeklődő szerint:

    Köszi Petra!

  10. Petra szerint:

    Nem biztos, hogy tájékoztatni fognak, elvégre szimpla mezei állampolgár vagyok, csak épp Németországban élek, kétnyelvüként mindig elolvasom a hazai híreket is, és az Index oldaláról idetévedve olvastam a dologról és gondoltam, akkor már legalább szólok nekik, pláne hogy néhány sorral odébb egy kedves kommentelö már elvégezte a munka egy részét és kiszedte a város linkjét.
    Amúgy elképedve realizáltam, hogy ezek szerint lehet, egy itteni család vagy három éve keresi a hozzátartozóját és semmit se tudnak róla, a hülye szállodások meg a profit reményében kushadtak ennyi ideig? Milyen embertelen viselkedés ez már, úgy mégis??? Egy telefont a rendörségre nem ért meg a dolog? Ja, hogy akkor elvitték volna az autót és nem lett volna pártízezer forint zsé?

    Mindenesetre elmentettem ezt az oldalt, AMENNYIBEN visszaszólnának Waiblingenböl, leírom, ha meg a bürokratikus úton intézödik el, gondolom a médiából úgyis megtudjuk valamikor a végeredményt. Remélem egyébként, ezzel a hozzáállással a szálloda egyetlen zsetont nem fog tudni lekaszálni, söt még talán elmeszelik elmulasztott segítségnyújtásért vagy mifene.
    Komolyan mondom, tiszta haszon, hogy húsz éve leléptem. Az ilyenek miatt érezném szarul magam otthon. És akkor a politikáról nem is beszélek – minekis, logikus minden, ami folyik, ebben a történetben benne van minden, mint cseppben a tenger.

    Na, bocs az offolásért :) csak piszokul felhúzott a dolog.

  11. érdeklődő szerint:

    Petra, kiváncsian várom, mit ír a rendőrség! Érdekes lenne pl tudni, fizettek-e a kocsi után bármit is ezidő alatt.

  12. zebrás szerint:

    Csapnivaló EZ a hozzáállás, a Palatinusban azonban mindmáig ez a „normális trend”,legyen szó sundy brunch ebédről,szállásfoglaláskor,ne adj’ Isten ottalvásról(okádékok a szobák!!!) !Amíg ilyen Kérdőnevezetű főportással virítanak, és kuka Danka igazgatóval,addig marad IS minden úgy,ahogy eddig!Az ottfelejtett Jaguár-story hab a tortán c.fejezet,ROHAD AZ EGÉSZ Danubius Pécsett,és ez igaz a másik házra a Pátriára is!****profitérdekeltségű ám a RT?Az autót lenyúlni 3 év után „parkolási díj” címén?Vajon kinek fáj rá a foga?Az addigi górénak Krausznak?Mert tutti,hogy nem 1 csálingernek v. szakácsnak akarják alátolni…
    Nézzék majd meg pl. a kerthelyiségeket,mindegyik dugig tele vendéggel CSAK a „híres” 4 csillagos Palatinus terasza üres,pedig talán még olcsóbbak is,mint a Replay…

  13. Vergilius szerint:

    Azért ezt hasonlónak érzem a városi parkolási rendszerhez. Azt írják ugyebár „fedezi a szálloda költségeit”. Most mondja meg már valaki, milyen költségekről beszélünk? Etetik vagy itatják az az autót?
    Vagy inkább egy újabb lecke a „Hogyan szerezzünk könnyen pénzt?” című könyvből.
    Gusztustalan…

  14. Petra szerint:

    Szóltam a waiblingeni rendörségnek. Utánanéznek.

  15. Hugónak szerint:

    Pont ezért kellene a hotel vezetőjenek mondania valamit, ha már megkeresik és akkor nem lennének esetleg félreértések, meg néhány dolog lehet tisztázódna.

  16. money szerint:

    Matek érettségi II. rész szöveges feladat:
    Ha egy sportkocsi három éve parkol egy mélygarázsban, és egy év 365 napból áll, akkor mennyi az autó parkolási díja, ha fél óra 180 forint?
    3×365= 1095
    1095×24= 26 280
    (2×180)×26280= 9 460 800 HUF
    (Plusz esetleg némi büntetés?:)

  17. csöpi szerint:

    Én örülnék, ha találnának olyan paragrafust, hogy kemény büntetést kapna a szálloda! Pl. büncselekmény áldozata lenne a tulajdonos , akkor felmerülne a kérdés nincs köze a szállodának ehhez a büncselekményhez?????

  18. [...] éve porosodik egy német rendszámú Jaguar az egyik pécsi szálloda parkolójában, írja a pécsma.hu [...]

  19. Roli szerint:

    Én szívesen elhozom onnan azt az autót, ha annyira zavarja a szálloda tulaját.

  20. Pitrinkó szerint:

    Budapesten, a Westend-del szemben lévő irodaház mélygarázsában is van egy kocsi, egy sárga Saab, kb egy centis porréteg borítja. Az se hiányzik senkinek.

  21. Hello Tourist szerint:

    Szerintem baleset érte, bűncselekmény áldozata lett, meghalt. Egy autót nem hagy ott egy ember csak úgy. Elég nagy parasztság, hogy vár a szálloda, amíg az autó értékével összevethetővé hízik a tartozás és akkor ráteszi a kezét. Ez a magyar vendégszeretet.
    Bár az is lehet, hogy a kocsit bűncselekménynél használták, a csomagtartóban meg egy elbomlott holttest van egy nylon zsákban.
    Minden esetre korábban kellett volna lépni, jobb lett volna mindenkinek.
    Ha fizetés nélkül távozik az illető, akkor persze hívják a rendőrséget.
    Ebben a szállodában sem szállnék meg.

  22. Hugó szerint:

    1. Az, hogy „információink szerint” kissé tág fogalom, ki tudja, honnan is származnak pontosan… (Talán a tv nézőtől?)
    2. Senki nem tudhatja pontosan, hogy a hotel mit tett és mit nem annak érdekében, hogy felkutassa a tulajdonost. Lehet, hogy az informátor nem tud erről semmit. De az, hogy ő nem tud róla, nem jelenti azt, hogy nem történt meg…
    3. Az igazgató mentségére szóljon, hogy akkor még nem is ő volt ezen titulus tulajdonosa.. :)
    4. Megnézném azt a fizetési felszólítást. Az összeg valóban tulzó. De látta valaki tényleg, hogy 10 millióról szól?
    5. Sajnos sokszor csalódtam már a sajtóban (tapasztalat), nem gondolnám, hogy ez a sztori pont így történt…
    5.

  23. ferossz szerint:

    Nem Alzheimernek hívják a tulajdonost ? :)

  24. Sanyi szerint:

    Csak egy pénzéhes, ***** banda mind. Kell nekik az autó, és így akarják megkaparintani.

    A bejelentkezéskor is szükséges a személyes adat, ami alapján nem lehet azt mondani, hogy nem tudják elérni…

    Ha fizetés nélkül lépett volna le – autó nélküli eset – mennyi időn belül leleték volna meg az urat?

  25. hotel california szerint:

    A szállodának 3 év alatt nem jutott eszébe értesíteni az illetékes német rendörséget? Nyílván senki nem felejt csak úgy ott egy ilyen autót: vagy valami történt az illetövel, vagy ö maga sáros valamiben. Mi van, ha az autó lopott? A videón jól látszik a rendszám, és ez alapján nagyon rövid internetes kutatómunkával ki lehet deríteni, hogy az autó Weibling-en városában lett regisztrálva. Innentöl pedig csak egy telefonhívás a weinlingen-i rendörségre… A szálloda hozzállása nem csak a szállodaiparban elvileg alaptételként szereplö VENDÉGSZERETET normáit sérti, hanem mindenféle emberséget is mellöz. Ahogy számos elöttem szóló említette, igazi szegénységi bizonyítvány, még akkor is ha ez csak bulvárhír, és csak a fele igaz.

    http://www.waiblingen.de/sixcms/detail.php?id=4564

  26. Csuti szerint:

    szerintem a csomagtartóban van a kocsi gazdája…

  27. egy pécsi szerint:

    A Palatinus szálló az, a Király utcában. Múltkor én is megnéztem ezt az autót :)

  28. vén szerint:

    Palatinus mélygarázs.

  29. 8 milla szerint:

    NA: 3 év az 1095 nap. Napi 24 órás parkolás (az általában megszokott) minimális 300 forintos díjjal: 7200 forint.

    Ez 1095 napra számítva 7,88 millió forint.

  30. Wndr szerint:

    Attila, a legdurvább bp-i ötcsillagos (plusz mégvalami) szállodában a napi parkolási dij 7 ezer ft. ezek a pécsiek nagyon tudhatnak valamit. lehet napi egy ingyenszopás is benne van az árban…

  31. Attila szerint:

    Azon gondolkodott-e valaki, hogy ebben az esetben napi 10000 Ft a parkolási díj. Nem tudom ki az aki szerint ez normális.

  32. Gyurma szerint:

    és ha büncselekmény áldozata lett??
    szerintem meggyilkolták.

  33. Strabo szerint:

    Én nem olvastam olyat, hogy a szálloda kereste a tulaj, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, viszont kettőször is megemlíti a cikkben, hogy a:

    „A szálloda az óta sem tud semmit a férfiről” és „Azóta a férfit nem látták és utol sem tudják érni”…

  34. JG szerint:

    A szálloda kereste a tulajt – ez el is hangzik a cikkben – de nem találják. Kérdés, vajh’ mi lehet az emberrel? Él még?

  35. Wndr szerint:

    én szállodainformatikában dolgozok, egy ilyen eset megengedhetetlen lenne egy normális házban. ez vagy valami kisstilü fos magánszálloda, vagy valami ocska pénzmosoda. Egy normális szállodában nem lehet ugy kijelentkezni (és 2008-ban sem lehetett) hogy ne rendezze a parkolási diját az autójának az ügyfél. az hogy csak ugy „ottfelejtse” pedig egyenesen lehetetlen. a garázsmester/müszakos/garázsért felelős ember legkésőbb másnap jelenti a vezetőségnek hogy egy kóbor verda van a garázsban. ha nincs meg a gazdája pár nap alatt, irány a rendőrség, és elszállittatják. ennyi. Itt ezzel a szituval valami nagyon nem kóser…

  36. Misi szerint:

    A szálloda nem tett meg mindent az autó tulajdonosának előkerítésért. Ezen kívül létezik olyan, hogy kárenyhítési kötelezettség, tehát a szálloda részéről PTK szempontból elvárható magatartás lett volna, hogy mondjuk az autó tulajdonosát megpróbálja előkeríteni, vagy az autót a tulajdonos későbbi költségére elvitesse valahová.
    Egy jó ügyvéd birtokában ebben az ügyben mondjuk 2 heti parkolási díj a reális.
    Szélsőséges esetben kivihették volna az utcára, onnét meg a közterület felügyelet dolga, bár ha rendelkezik az EU-ban érvényes biztosítással és papírokkal,akkor akár évekig parkolhat ott.
    Köszönjük, hogy eme balkáni állapotok majd megjárják a nyugati bulvársajtót, öregbítve rossz hírnevünket.

  37. Päter szerint:

    Ez a szalloda botrany! Vajon mi az oka annak, hogy az igazgato nem kivant nyilatkozni?
    Az pedig nevetseges, hogy rendszam alapjan ne tudjanak azonositani egy tulajdonost. Mindez arra enged kovetkeztetni, hogy az szalloda tudataban volt mindennek, es csak vartak-vartak, hogy nojon az osszeg amit probalnak most kiperelni.
    Ki kell deriteni melyik szalloda ez, es lejarato-kampanyt szervezni.
    Csatlakozok egy elozo hozzaszolohoz: ha van marketingesuk, azonnal rugjak ki, vagy gondoljak mar at logikus esszel leendo lepesuk kovetkezmenyeit. Ez szornyen rossz reklam lesz nekik.

  38. Guszti szerint:

    Bocsi, visszavonom az előzőeket, lehet, hogy bejelentették csak nem szerepel a cikkben?

  39. Guszti szerint:

    Hogy hívják a szállodát? Csak, hogy tudjam Pécsett mit kell elkerülni..

    Mennyire nonszensz, hogy nem jelezték se a német, se a magyar hatóságoknak az ügyet, és csak a pénz érdekli őket.. Ha bírósági ügy lesz belőle, és a német lapok megírják, akkor meg „plusz reklám” lesz a szállodának Németországban az ügy+ a magyar hozzáállás… Nincs a szállodában egy épeszű logikusan gondolkodó vezető és marketinges?

  40. József szerint:

    Szégyen ez a hozzáállás! Sajnos az ilyen gondolkodás miatt tart itt ez az ország. A paragrafus felülírja a józan észt. Talán ki kellene deríteni miért maradt ott a kocsi mielőtt az ügyvéd urak perre mennek.

  41. Gipsz jakab szerint:

    Biztosan most lett hirtelen szüksége a Hotelnek arra a beállóra :) De az is lehet, hogy csak most vették észre a kocsit.

  42. Ferenc szerint:

    Nagyon fura logika lehet emögött, én egy ilyen helyzetben rég arra gondolnék hogy mi történt ezzel az emberrel, hátha meghalt, bűncselekmény áldozata lett, nem arra hogy hogyan tudok ebből pénzt csinálni.

    Tényleg rohadt életszerű hogy a férfi azért hagyta ott az autóját hogy őket büntesse „Jól megszivatom ezeket a magyarokat otthagyom nekik a Jaguárom porosodni!”

  43. Strabo szerint:

    Ezek vagyunk mi… (PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ)

    …és igazad van István!

    Viszont arra nagyon kíváncsi lennék, hogy miért is érte kár??? :)
    2008-tól 2010-ig megnézném a könyvelését, hogy mekkora nyeresége volt évről-évre! :) Az is biztos, hogy az autó miatt nem vesztett ügyfelet, biztos megoldotta a hiányzó parkoló pótlását.
    Na, meg az sem elhanyagolható, hogy 2008-tól miért várt eddig, és miért nem jelentette be az autót a rendőrségen?? Ez nem állampolgári kötelesség elmúlasztása??? Ügyvéd úrak, erre milyen paragrafus is van???

  44. Istvan szerint:

    Jellemző, az még nem jutott senkinek eszébe, hogy elmenjen a rendőrségre, mert egy ember eltűnt. Nyilván nem akarta ott hagyni az autóját. A szálloda és a parkoló cég a kezét dörzsöli, micsoda fix ügyfelük van, ha az autó el lesz árverezve. Ahelyett, hogy a magyar és német rendőrséggel vették volna már régen fel a kapcsolatot a rendszám alapján. Lehet a hozzátartozók évek óta keresik szegény embert…

Szóljon hozzá!

*

Impresszum | Médiaajánlat | Pécsma.hu - Pécs Médiaközpont Kft. © 2009-2011