Hirdetés

Most már jó kezekben van a madár.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranyai Csoportja számolt be a nem mindennapi hírről: februárban újabb rétisast vittek be a Szigetvári Madármentő Állomásra.

Mint írják, az öreg madár teljesen legyengülve, súlyos sérülésekkel került a központba. A természetvédők szerint a fején és az alsó testén látható sebhelyek alapján szinte biztosra vehető, hogy a fajtársával folytatott küzdelemben maradt alul, és valószínűleg már több napja röpképtelen állapotban volt, amikor rátaláltak.

Az állatorvosi kezelés után állapota némileg javult, de messze még a gyógyulás. A madár szárnya szerencsére ép, és ha kicsit megerősödik, talán el tud repülni.

Az MME az eset kapcsán arra emlékeztet: a rétisasok baranyai állománya az 1987-ben regisztrált 4 párról napjainkra 50 párra növekedett. Ennek az örvendetes ténynek azonban velejárója, hogy a fészket foglaló párok egyre gyakrabban keverednek konfliktusba idegen madarakkal. A sasok gyakran igen kemény harcokat vívnak egymással a fészkekért, és az órákig tartó közdelem akár az egyik madár pusztulásával is járhat.

De ez a sasok életének rendje.

Utána amit lehet, a szakemberek megtesznek értük, gyógyulásukért – írja a madártani egyesület.


További madár- és természethírek Baranyából:

  • Az MME beszámolt arról is, hogy az idei télen alaposan megcsappant a madáretetők forgalma, vélhetően az enyhe időnek köszönhetően.
  • Gyűrű kerül a pellérdi és a sumonyi kócsagfiókákra. A jelölésnek hála több madarat is azonosítani lehet: a legmesszebbre 1747 kilométerre (!) egy Spanyolországban leolvasott kócsag jutott, a rekordot az egyik Ausztriában megkerült madár tartja, amit a gyűrűzéstől számított 9 év múlva azonosították, közben kétszer ugyanazon a helyszínen.
  • A Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson március 5. – április 16. között tartják a
    tavaszi madárgyűrűző tábort, március 18-19-én gyűrűzési bemutatókat is tartanak, melyekre várják az érdeklődőket.
  • A békamentésről pedig alábbi cikkünkben írtunk:

https://www.pecsma.hu/zoldzona/mocorognak-a-bekak-hamarosan-kezdodik-a-mentes/

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés