Felkerült Pécs a légi utazás térképére

A világ legtöbb foglalási rendszerében szerepel Pécs az úti célok és induló állomások között, hála a Malév legújabb kezdeményezésének, a menetrend szerinti buszjáratok beindításának. A szolgáltatással az utasok már Pécsett, utazásuk első pillanataiban a légitársaság gondjaira bízhatják magukat.

Mindez azt jelenti, hogy a Pécsről induló kisbuszon lehetőség van a becsekkolásra, frissítő, WIFI, a repülőtéren pedig gyorsított utasbiztonsági ellenőrzés várja a szolgáltatást igénybe vevő Malév-utasokat – jelentette be dr. Berényi János, a Malév Zrt. elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón a városházán. Az utasok ennek köszönhetően mentesülhetnek a transzfer megszervezésétől, esetleges szállás- és parkolási költségtől.

A nemzeti légitársaság gördülő járatai naponta háromszor kötik össze Pécset a Ferihegyi Repülőtér 2-es termináljával, így a reptéren már csak legfeljebb kilencven percet kell várakozniuk az utasoknak. A Malév új földi szolgáltatásának köszönhetően a légitársaság utasai időt és pénzt takaríthatnak meg, valamint nyugodtak lehetnek a repülőtérre való érkezés időzítése felől is, hiszen ezt is légi fuvarozójuk biztosítja számukra.

Páva Zsolt polgármester a tájékoztatón örömtelinek nevezte, hogy a szolgáltatás elindítása óta Pécs szerepel a légi utak térképén. Azzal ugyanis, hogy a foglalási rendszerekben megjelenik Pécs neve, a jövőben még több turista, az eddigieknél jóval kényelmesebben érkezhet a városba.

A földi járatokra jegyeket az utazási irodáknál és a www.malev.hu honlapon vásárolhatnak a légitársaság utasai. Ugyanezen a honlapon részletes információk is rendelkezésre állnak a minibusszal kapcsolatban.

Hirdetés

Comments are closed.