Pécsi közgazdász-gyűlés – Fazekas: egymillió munkahely csak hosszú távon teremthető

Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója szerint egymillió új munkahely csak hosszú távon hozható létre Magyarországon.

“Akkor lehet egymillió új munkahely, ha megteremtjük az ahhoz szükséges feltételeket. Ez nagyon hosszú távon, kemény munkával, nemzetközi tapasztalatok és hazai kutatási eredmények felhasználásával érhető el” – mondta Fazekas Károly az MTI-nek szombaton Pécsen, a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésének szünetében.

Az igazgató az előadásában egyebek között arról beszélt, hogy Magyarországon a 15-64 éves korú lakosság foglalkoztatási rátája 9,1 százalékponttal marad el az európai átlagtól, de az ország további egymillió ember foglalkoztatásával az európai élmezőnybe kerülne.
Fazekas Károly kutatási eredményekre, gyakorlati tapasztalatokra utalva azt mondta, az országok hosszú távú fejlődését a tudás, az oktatás eredményessége határozza meg. Ez utóbbi eredményességét pedig nagy mértékben befolyásolják a kora gyermekkori tapasztalatok, hatások. Ezek a hatások az élet egészére is rendkívül meghatározóak.

“Magyarországon egyre nagyobb azon gyerekek aránya, akik hátrányos helyzetű térségekben és családokban nevelkednek. Ha a most megszülető nemzedéket 16-25 év múlva be akarjuk vezetni a munka világába, az oktatásban fel kell őket készíteni az ehhez szükséges követelményrendszerre” – mondta.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy XXI. századi versenyképes gazdaságban csak versenyképes tudással lehet munkához jutni. Az olyan alapkompetenciák, mint az írás, olvasás és számolás mellett nélkülözhetetlen a kreativitás, a kritikai gondolkodás, a jó kommunikációs, illetve egyebek mellett az együttműködési készség is.

Hirdetés