SzerelMese: levélkaland a világ körül

Újabb előadással bővül a Bóbita Bábszínház repertoárja: most szombaton, november 26-án 16 órakor tűzik műsorra a SzerelMesét, amely egy francia szerző, Alain Serres műve nyomán született. Sőregi Melinda és Szász Ilona dolgozta át a szívhez szóló történetet, amely egy szerelmes levél kalandos útját követi végig sok országon és földrészen át.

– Az eredeti történetet átalakítottuk, csak a fő meseszálat tartottuk meg – avat a részletekbe Bartal Kiss Rita, az előadás rendezője. – Egy lakótelepen, két szemközti toronyházban él egy kisfiú és egy kislány. Nem ismerik egymást, nem is beszélgettek, mégis plátói szerelem szövődik köztük. A kisfiú levelet ír, föl is adja, ám a sors kifürkészhetetlen akaratából a szerelmes sorok nem érnek célt. A levél elveszik, pontosabban bejárja a világot. Mindig rálel valaki, aki révén felvillan egy élettörténet, aztán a továbbküldött levél folytatja útját országokon, földrészeken keresztül. Vicces és lírai jelenetek váltják egymás az előadásban, így hát azt remélem, hogy a nevetés és a meghatottság könnyeit is előcsalogatjuk majd a közönségből. Igazi családi bábszínház lesz ugyanis, amely gyermekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes.

– Merre kalandozhatunk a levél útját követve?
– Olaszországtól Afrikáig sokfelé. Van, ahol kis egérkék bukkannak rá a levélre, másutt egy öreg nénike kezébe kerül. Csak évtizedek múltán érkezik meg az igazi címzetthez, ahhoz, aki egy életen át várta. Az eredeti mesekönyvben az írott szöveg és a hozzá kapcsolódó képi világ együtt teszi teljessé a történetet. A mi előadásunkra is az jellemző, hogy az elhangzó, viszonylag kevés szöveg az erőteljes látványvilággal kölcsönösen erősíti egymást, így viszik tovább a mese fonalát. Sőt, nálunk harmadik pillérként a zene is megjelenik, Csernák Zoltán Samu fantasztikus muzsikája. Vele már dolgoztam együtt itt Pécsett, a Világgá mentem, jaj! előadásban, s nagyon örülök, hogy ismét az alkotótársamnak mondhatom. Ezúttal is sokszínű zenét szerzett, melyben stílusos zenei idézetek is helyet kapnak: például amikor a történet szerint a Milánói Scalába keveredik a levél, mi más dallamot is fűzhetne a muzsikába, mint a Levél-áriát a Toscából? Bizonyos pillanatokban élőzene szól majd, ugyanis a Bóbita társulatában több olyan színészt találunk, aki remek zenész is. A SzerelMesében Bogárdi Aliz, Boglári Tamás és Károlyi Szabolcs is hangszert ragad, rajtuk kívül Illés Ilonát és Jankó Mátyást láthatja majd a közönség a színpadon. Nagyon szép, szívhez szóló történetet ígérek, mely négytől száznégy évesig mindenkinek nagyszerű szórakozást nyújt!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés