Gyilkosság: több száz tüntető az utcán

Eltemették Bándy Katát. A lányt fehér koporsóban helyezték örök nyugalomra. A szertartáson csaknem félezren vettek részt. Este demonstrációk is voltak Pécsen.

 

 

 

Frissítve: (09:23)

 

Lapunk munkatársa tegnap a ledinai városrészben beszélt olyan sértettel, akihez egy bizonyos B. Tibor bandája akart betörni Gyükésben, miközben gyermekei is otthon voltak. Csak az édesanya lélekjelenlétén múlott, hogy sikerült elriasztani őket. A nő elmondása szerint P. László is járt B. Tibornál annak idején, s akit akkor látott is, méghozzá egy Opel Corsa gépkocsiban ülve unokatestvérével.


Frissítve (21:44)

Véget ért a felvonulás. Rendbontás nem történt. A tüntetők elindultak hazafelé.

Frissítve (20:55)

Egy-két ablakon bámészkodónak odakiabáltak a felvonulók. Ezt üvöltötték: “K…..va anyátok, most legyen nagy a po…átok!”. A tüntetés résztvevői rigmusokat skandálnak. A felvonulók a Búza tér környékén járnak.

Videó a tüntetésről:

[iframe id=65771 ]

 

Frissítve (20:30)

A Király utcába ért a felvonulás, amelynek legelején Németh Zsolt jobbikos képviselő áll. Továbbra is csendben, nyugalomban menetelnek. A helyiek és a turisták is megrökönyödve nézik a sort, amely jelenleg a Széchenyi tértől a Színház térig tart. A felvonulók száma gyarapodott, becsléseink szerint 600-700 ember vehet részt a megmozdulásban.

Frissítve (20:07)

400-500 fáklyás felvonuló gyűlt össze, most indultak el némán a tervezett útvonalon. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom zászlói vannak legelöl, mögöttük sorakozik fel a több száz ember. Kollégánk információja szerint az ország több pontjáról is érkeztek tüntetők, többek között Marcaliból és Mohácsról is.

Körülbelül 100 méterrel távolabb állnak a másik felvonulás tagjai, ők 60-70-en lehetnek. Csend és nyugalom van mindkét “táborban”.

A felvonulást a rendőrök is kísérik, óriási a készültség. A helyszínen van Korontos Zoltán pécsi rendőrkapitány is.

Frissítve (19:47)

Egyre többen gyűlnek össze a Magasház melletti téren a felvonulásra érkezők. Már körülbelül 150-en vannak. Erre a felvonulásra szervezők azokat várták, akik többek között a halálbüntetés visszaállítását szeretnék, és a szerintük etnikai alapon is létező bűnözés ellen. Egy sarokkal arrébb várakoznak transzparensekkel a másik felvonulás tagja. “A cigányság nem bűnözés”, “Mindenki a saját tettérét felelős” – ezeket olvashatóak tábláikon. Ők egyelőre kicsit kevesebben vannak, körülbelül 70-en. A környéken a rendőr is egyre több, ők is csaknem 70-en vannak kint. Mindkét felvonulás ezekben a percekben indul.

Frissítve (19:27)

Körülbelül 50-60 fő gyülekezik a Magasház melletti téren. Többüknél árpádsávos zászló van, ők a fáklyás felvonulásra érkeztek, ami a Nagy Jenő utcai sörözőtől indul majd este 8 órakor. A környéken komoly a rendőri készültség, körülbelül 30-an biztosítják a területet – tudtuk meg a helyszínen lévő kollégánktól.

Frissítve (18:02)

Videó a temetésről:

[iframe id=65770 ]

A 25 éves áldozatot a gyászszertartáson a kormány nevében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter búcsúztatta – írja az MTI.  Azt mondta, el kívánják rettenti azokat, akik nem hajlandók és nem képesek tetteik súlyát mérlegelni, indulataikat megfékezni. “Méltó és elrettentő büntetést várunk” – jelentette ki. Ugyanakkor olyan családokat és iskolákat szeretnénk erősíteni, ahol a nevelés és a szigor nem engedi az erőszakot – tette hozzá. Balog Zoltán szólt arról, hogy ami Bándy Katával történt, bárhol és bármikor megtörténhet. “Ebbe mi nem törődhetünk bele” – fogalmazott a miniszter.

A rendőrség és a Belügyminisztérium nevében Heresznyei Zsuzsanna alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője búcsúzott a fiatal pszichológustól, szelíd humanistának nevezte, akit az isten is segíteni teremtett. A római katolikus szertartáson a szekszárdi születésű áldozat halálát Sebestyén Molnár Árpád lelkész értelmetlennek és igazságtalannak nevezte.

A ravatalnál a család és a hozzátartozók mellett egy-egy szál virággal munkatársak, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.

Frissítve (15:03)

Fehér koporsóban helyezik örök nyugalomra Bándy Katát. A temetésre csaknem félezren mentek el, a forgalmat a rendőrök irányítják, a temetőt és környékét is ők vigyázzák. A helyszínen a mentősök is készültségben vannak, a nagy tömeg miatt.

Frissítve (14:16)

Egész Magyarország a Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata szüleinek oldalán áll – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.

A kormányfő együttérzését fejezte ki a szülőknek a tragédia miatt, amelyről – mint mondta – megrendülve értesült. “Általában minden bűncselekmény mellbe vágja az embert. Ha nők rovására követik el, akkor kétszeresen, és ha fiatal nők rovására, aljas indokból, akkor pedig letaglózva érzi magát az ember” – fogalmazott.
Elmondta továbbá, hogy ez az eset is megerősítette a kormányt a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításában. Hangsúlyozta, szerinte a büntetések súlyának és gyorsaságának igenis van visszatartó ereje.
Orbán Viktor – az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőivel folytatott egyeztetése utáni tájékoztatón, amelyen a pécsi gyilkosság után a romákkal szemben felerősödött indulatokról is faggatták őt az újságírók – közölte: azt szeretné, hogy a bűncselekmény miatt természetes módon felerősödött indulatok minél hamarabb csendesedjenek el, és vissza lehessen térni a dolgok mélyén meghúzódó problémák higgadt megtárgyalásához.
A tájékoztatón Farkas Flórián, az ORÖ elnöke is kijelentette: minden tisztességes állampolgár – legyen roma vagy nem roma – felháborítónak tartja a gyilkosságot. Az ORÖ osztozik az áldozat családjának fájdalmában – mondta, egyúttal azt kérte, hogy az eset miatt ne ítéljék el a magyarországi cigányság egészét.

Frissítve (hétfő 13:58)

A rendőrség teljes szélességében lezárja a demonstráció útvonalát. A Pécs, Nagy Jenő u. – Hungária út – Kórház tér közötti útszakaszt, valamint a Király utcát (a Lyceum u. kereszteződésétől) a Lánc u. kereszteződéséig, továbbá a Felsővámház utcát a Lánc utca kereszteződésétől a Vadász u. 8/b. számig 2012. július 23-án 20.00 – 22.00 óra közötti időtartamban a fáklyás demonstráció idejére a rendőrség teljes szélességben lezárja.

Az elzárás alól kivételt képeznek a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem kivonuló járművei, melyek áthaladását a rendezőnek biztosítani kell.

Terelőút: a 6-os számú főközlekedési út, a Kodály Zoltán út, továbbá a Hársfa és az Ady Endre úton.

A rendezvény időpontjában forgalomirányító rendőrök segítik az autósok közlekedését.

 

Frissítve (hétfő 11:11)

Ma temetik Bándy Katát. A lány búcsúztatója Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben lesz délután 3 órakor.

Frissítve (vasárnap, 14:01)

Kétféle tömegmegmozdulás is lehet hétfőn este Bándy Kata halála kapcsán. Az egyik során fáklyás menet indul este nyolctól a Nagy Jenő utcai sörözőtől Kata Dugonics utcai lakásáig; a “csendes vonulásnak” némi színezetet ad, hogy a szervezők azokat várják, akik többek között a halálbüntetés visszaállítását szeretnék, s a roma bűnözés miatt demonstrálnának; ráadásul várhatóan politikusok is megjelennek az összejövetelen. Éppen emiatt a facebookon egy másik csoport is szervezkedni kezdett: ők hétfőn háromnegyed hétre a Rókus u.2-höz, a PTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékéhez várják az érkezőket. Azt tervezik, hogy negyed nyolckor átmennek a fáklyás menet indulásának helyszínére, a Nagy Jenő és Hungária út kereszteződéséhez. Ott a menet kezdetéig némán demonstrálják kiállásunkat roma embertársaik mellett. A fáklyás menet indulása után csendben elhagyják a helyszínt, ígérik a facebookon.

Frissítve (szombat, 20:09)

Gyertyagyújtással emlékeztek civilek a fővárosban

Gyertyagyújtással emlékezett civil és jogvédő szervezetek mintegy háromtucatnyi aktivistája Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológusra szombat este a budapesti Szent István-bazilika előtt lévő téren; a résztvevők éjfélig virrasztanak.

A szervezők, akik Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon, azért szervezték a megemlékezést, hogy kifejezzék szolidaritásukat azokkal, akik közel álltak az áldozathoz, és elítéljék a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel.

Jónás Marianna, az egyik szervező azt mondta: megemlékezésükkel a nők elleni minden fajta erőszakra is szeretnék felhívni a figyelmet, mert ezt a problémát sokszor ma is tabuként kezelik.

A meggyilkolt pszichológus családja által a napokban kiadott közleményt idézve arra hívott fel, hogy Bándy Kata halálát senki ne használja uszításra, gyűlölködésre vagy a halálbüntetés visszaállításnak szorgalmazására.

A Szent István téren tartott megemlékezéshez és virrasztáshoz csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottság, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM), a Közéleti Roma Nők, a Kugler Art Szalon, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a MONA Magyarországi Női Alapítvány, a NANE Egyesület (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület), a PATENT Egyesület, a Romani Design, a Romaversitas Alapítvány, a Születésház Egyesület, az Uccu Alapítvány és az X Kommunikációs Központ is.

Frissítve (15:54)

Videó a sajtótájékoztatóról (vágatlan):

KLIKK IDE!

 

Frissítve (szombat, 11:22)

Dakos József (képünkön) megyei rendőr-főkapitány bejelentette: P. László egyedül követte el tettét, megfojtotta áldozatát, majd kifosztotta. Gyalogosan közlekedett a rendőrség feltételezése szerint. Arról, hogy megerőszakolta-e a lányt, még tart a vizsgálat.

A rendőrség által elmondottak gyakorlatilag megegyeznek a P. László kirendelt védője által elmondottakkal, azaz: P. László egyedül követte el tettét, megfojtotta áldozatát, nem volt tettestársa, nem használt autót.

A holttestet bújócskázó gyerekek találták meg, P. Lászlót pedig az 57-es út és az M60-as autópálya egyik kereszteződésétől nem messze, Mohács közelében fogták el.

Biztonságos a város

Dakos József lapunk azt firtató kérdésére, hogy biztonságos-e Pécs éjszaka, azt mondta: eddig idén ez volt a negyedik emberölés a megyében, minden tettest kézre kerítettek. – Úgy gondolom, hogy Pécs egy biztonságos város, bármelyik részén lehet sétálni; utoljára Pécsen 1974-ben volt hasonló bűncselekmény – mondta a főkapitány.

Nem kell fegyverkezni

Azoknak, akik késő estig szórakoznak, a rendőr-főkapitány azt tanácsolta: üljenek taxiba, vagy járjanak csoportosan. Szükségtelennek tartotta, hogy önvédelmi fegyverekkel vértezzék fel magukat a pécsiek, tette hozzá, hiszen elszigetelt esetről van szó, s ezt a bűnügyi statisztikák sem indokolják, mondta.

Nem volt példa nélküli a mozgósítás

Azon kérdésünkre, hogy mi indokolta a hatalmas készültséget, azt mondta: nem Bándy Kata okán vetettek be akkora erőket, amelyeket alkalmaztak. Más emberöléseknél is hasonló erőket mozgósítanak, így a mostani eset nem kirívó, pusztán nagy publicitást kapott, tette hozzá.

Szakértő vizsgálja az erőszak tényét, P. László össze-vissza beszél

A nyomozati munka további részleteivel kapcsolatban Ambrus Ágnes bűnügyi igazgató azt mondta: szakértői véleményekre várnak még, az apróbb, ellentmondásos részletkérdéseket szeretnék; nagy változásokra nem lehet azonban szerinte számítani. Hogy megerőszakolták-e a lányt, a boncolási jegyzőkönyv alapján szakértő fogja tisztázni; ennek megállapítása elmondása szerint hosszabb folyamat lesz. „P. László egyik vallomásában elismerte az erőszak tényét, majd ezt a vallomását visszavonta, majd megint azt mondta, hogy történt erőszak; a szakértő dolga lesz eldönteni ennek tényét” – tette hozzá a bűnügyi igazgató.

J. Olivérnek alibije is van

A nyomozati munka során P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, s összesen nyolc poligráfos vizsgálatot is végrehajtottak. Dakos József nyomatékosította: J. Olivért, P. László rokonát többször is kihallgatta a rendőrség, s poligráfos vizsgálatnak is alávetette. Mindezek, s alibije miatt kizárták a gyanúsítotti körből. P. Lászlót a DNS-profilja alapján azonosították, s hozták összefüggésbe a gyilkossággal, mondta a főkapitány.

Ott követte el, ahol megtalálták a lányt

Arra az újságírói kérdésre, hogy pontosan hogyan követte el P. László a bűncselekményt, a főkapitány azt mondta: Bándy Katával annak lakása előtt találkozott a gyanúsított, igyekezett vele kapcsolatot teremteni. „Egy meghatározott útvonalon, hol lemaradva, hol távolodva a bűncselekmény színhelyéig jutottak, ott pedig megölte áldozatát” mondta. Dakos József kijelentette: Bándy Katát megfojtotta a gyanúsított, s tudatában tettével. A főkapitány megerősítette: a lánnyal ott végeztek, ahol testét megtalálták.

Frissítve (péntek, 18:58)

Az előzetesen közöltekkel szemben nem hétfőn, hanem szombaton, 11 órakor tart sajtótájékoztatót a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás állásáról. A sajtósok reményei szerint a rendőrség végre tisztáz minden eddigi információt, valószínűsítést, találgatást, s tiszta képet kapunk a gyilkosság körülményeiről.

A rendőrség eddig csak annyit közölt Bándy Kata meggyilkolásának ügyében, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak, és aki beismerő vallomást tett. A hétfői közleményben azt ígérték, a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tartanak sajtótájékoztatót.

Frissítve (15:38)

A gyilkosnak gumibabán kellett bemutatnia, mit tett

Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt ügyvédje munkatársunknak elmondta: csütörtökön poligráfos vizsgálatnak vetették vetették alá P. Lászlót, mert a nyomozók meg akartak róla győződni, igazat mond-e. Az eredmények még nem ismertek, tette hozzá, ám védence ugyanolyan válaszokat adott, mint részletes kihallgatásán.

Ezt követően csütörtökön éjjel helyszíni kihallgatást is tartottak. A rendőrök P. Lászlóval és védőjével végigjárták az ominózus éjszaka helyszíneit, így érintették Kata Dugonics utcai lakását, s azt az útvonalat, amit a lány és a gyilkos bejártak. Sólymos Sára azt mondta, lépésről lépésre, mozzanatról mozzanatra beszámolt a történtekről az ügyfele, végül egy gumibabán kellett megmutatnia, mit tett a lánnyal a Ledina fás, bokros részein.

Az ügyvéd szerint P. László a részletes kihallgatásakor ismertetett beszámolóval állt elő, ám a helyszínen még jobban emlékezett a történtekre. kiderült: Kata lakásától a Vadász utcai buszmegállóig egymástól több lépésre jártak, P. László követte a lábait szedő lányt, majd a buszmegállóban ismertette közösülési szándékát vele. Ezt követően már erőszakkal hurcolta át az úton a Ledina-domb bokros részére, s ott kísérletet tett megerőszakolására.

Tervét elmondása szerint nem tudta megvalósítani; a fojtogatás és a dulakodás következtében a lány egy árokba gurult, majd a gyanúsított, beszámolója szerint, elhagyta a helyszínt.

Frissítve (12:51)

A Facebookon szélsőséges felvonulás szerveződik. Azt írják, csendes fáklyás felvonulást szerveznek. Végigjárják azt az útvonalat, ahol a lány a tragédia estéjén hazafelé sétált.

Frissítve (11:59)

Végre megszólal a rendőrség a Bándy Kata meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás állásáról. Üröm az örömben, hogy a tájékoztatóra egészen hétfőn 11 óráig kell várnunk, addig a rendőrség nem fog semmit megerősíteni, nem fog semmit cáfolni; erre mérget vehetünk.  Mint az ismert, Bándy Kata meggyilkolásának ügyében a rendőrség nem árult el részleteket P. László pénteki elfogása óta. Akkor is csak annyit közöltek, hogy megalapozottan gyanúsítható a lány meggyilkolásával a férfi, s a nyomozás tovább folyik.

Frissítve (péntek, 11:40)

Eltűntek-e Kata ruhái, volt-e erőszak?!

Immár több forrásból is úgy értesült lapunk, hogy nem történt nemi erőszak Bándy Kata meggyilkolásakor. Információink szerint mindezt támasztja alá az a tény, hogy nem is gyanúsítják ezzel az eddig egyelen gyanúsítottat P. Lászlót. Korábban olyan hírek kaptak szárnyra, hogy a holttestet alsó ruházat nélkül találták meg, ám ezt cáfolta az a nő, aki elmondása szerint rátalált a holttestre. Ő azt mondta, mind a ruha, mind a szandál az áldozaton volt. Korábban Sólymos Sára, P. László ügyvédje is úgy nyilatkozott, hogy védence nemi erőszak szándékával teperte le a rendőrségi pszichológust, ám tettét nem tudta végrehajtani a lány ellenállása miatt.

Időközben egyik forrásunk megerősítette az egyik bulvárlap értesüléseit, miszerint P. László unokatestvérét, J. Olivért is keresi a rendőrség. Ő együtt volt P. Lászlóval az eset napjaiban, ám eltűnt. További értesüléseink szerint még egy ember, egy harmadik gyanúsított keresését is végzik a nyomozók.

Frissítve (péntek 9:15)

Sajtóhírek szerint P.László unokatestvérét, J. Olivért keresik a rendőrök. A rendőrség nem közölte, hogy tanúként vagy gyanúsítottként keresik. Információk szerint a helyszínelés során két személytől származó DNS-mintát találtak az orvosszakértők. Az RTL Klub úgy tudja, csütörtökön két másik személyen is hazugságvizsgálatot végeztek. Többen úgy tudják P. Lászlót csütörtökön éjjel kivitték a gyilkosság helyszínére.  megmutatta a nyomozóknak az útvonalat, ahol a gyilkosság éjszakáján haladt, azt ahol a lánnyal találkozott illetve a bűncselekmény további helyszíneit is bejárták. A gyanúsított elmondta, hogy hol mit tett. Érdeklődésünkre a rendőrségen azt mondták a nyomravezetői díjat továbbra sem vonták vissza.

Frissítve (14:17)

Angyal Miklós, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság igazságügyi orvosszakértője találta meg a DNS azonosításra alkalmas szövetmintát a lány körme alatt. Munkatársunknak azt mondta, ez nem is volt olyan egyszerű, mert a szövetet minden károsította, ami károsíthatta, így például a nyári forróság,  a napsütés is. Ennek ellenére sikerült mintát nyerni, ami alapján be tudták azonosítani P.Lászlót.

[iframe id=65766 ]

Frissítve (10:40)

Munkatársunk újabb információkat szerzett a Ledina környékéről. Állítólag gyerekek találták meg Bándy Kata holttestét. Kollégánknak az egyik gyerek szülője elmesélte, hogy három kicsi játszott a közeli játszótéren. Egyikük vette észre a testet, majd hazaszaladt, hogy elmesélje anyjának, amit látott.

Eközben, a gyerek elmondása szerint egy fekete autó állt meg mellette és abból kiszólt neki valaki, az elmondása szerint maga P.László. Megfenyegette a gyereket: ha elmondja amit látott megölik az egész családját

A gyerek ennek ellenére szólt anyjának és annak élettársának. Velük együtt mentek vissza a helyszínre, ahol valóban ott volt a lány.

Elmondásuk szerint arccal lefelé feküdt, a ruhája és a szandálja is rajta volt. Értesítették a rendőröket. A rendőrség továbbra sem reagál semmilyen információra.

[iframe id=65764 ]

Frissítve (09:01)

Várhatóan csütörtökön vetik poligráfos vizsgálat alá P. Lászlót – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A napilap információi szerint az orvosi, elmeorvosi, illetve P. László kábítószerfüggőségével kapcsolatos szakvélemények is hamarosan elkészülhetnek a boncolási jegyzőkönyv mellett. Azt írták: a vizsgálatban ellenőrzik annak a tanúnak a nyilatkozatát is, aki egy nő sikoltozását hallotta a gyilkosság hajnalán, és egy fekete autót is látott elhajtani a helyszínről.

Frissítve (csütörtök, 08:09)

Angyal Miklós alezredes, a rendőrség igazságügyi orvosszakértője a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, P. László elfogásával még nincs vége az ügynek; ködösen úgy fogalmazott: “meglöktük a szerelvényt, halad a vonat, mozgásban kell tartani. Bízom benne, hogy elmegy a célállomásig”. Az ügy kapcsán az alezredes részleteket nem árult el, bár azt megerősítette, hogy Kata ellenállt a tett elkövetésekor, s hogy a DNS-minta segített a nyomra vezetésben.

Frissítve (csütörtök, 07:24)

Fokozhatta P. László agresszivitását és szexuális vágyát az a drog, amelyet fogyasztott. Ezt a pécsi drogambulancia addiktológusa mondta munkatársunknak. P.,László védője szerint a férfi valamilyen kábítószert szórt a cigarettájára, amit elszívott, de azt nem tudta megmondani, hogy konkrétan milyen kábítószert használt. Szemelyácz János addiktológus szerint ez egyfajta illegális partidrog lehetett, amely még inkább fokozhatta P. László gyűlöletét és szexuális vágyát. A doktor szerint azonban ez nem enyhíti P. László büntetőjogi felelősségét.

Frissítve (szerda 21:21)

A rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.

A rendőrség honlapján megjelent közleményben azt írták: a Bándy Kata meggyilkolásával megalapozottan gyanúsított P. Lászlót egy 2010. augusztus 3-án és egy 2010. október 4-én elkövetett, engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés szabálysértése miatt a szabálysértési hatóság 40 ezer forint pénzbírság büntetéssel sújtotta, és 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől.

A pénzbírságot a férfi nem fizette meg, ezért 2012. július 2-án kellett volna jelentkeznie a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben az elzárás letöltésére, de ezt elmulasztotta. A jogi szabályozás szerint viszont az elővezetés elrendelése a jelentkezés kijelölt időpontját követő nyolc nap eredménytelen elteltét követően, ügyészi jóváhagyással történhet meg.

Így P. László szabálysértési ügyében az elzárás megkezdésének kikényszerítése érdekében a rendőrség szabálysértési hatóságának az emberölés elkövetésének időpontjáig nem volt intézkedési jogosultsága, illetve kötelezettsége – olvasható a rendőrség közleményében.

Frissítve (16:06)

Magyarország belügyminisztere Bándy Katát, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pszichológusát a Közszolgálat Halottjának nyilvánította. Temetésére 2012. július 23-án 15.00 órakor kerül sor Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben ( Alkony utca 1.sz ) – közölte lapunkkal a baranyai rendőrség. A szervezet együttérzéssel osztozik a család mély fájdalmában. A család kifejezett kérése, hogy a média képviselői mellőzzék részvételüket a szertartáson, szíveskedjenek tiszteletben tartani a hozzátartozók kegyeleti jogait.

Frissítve (15:53)

Videó: felvételek a rendőri készültségről, a gyanúsított beszállítása, interjúk.

[iframe id=65761 ]

Frissítve (15:50)

A facebookon a Bándy Kata emlékére létrehozott csoportban az alábbi fényképet posztolták ki. Ebben arra kérnek mindenkit, hogy tartózkodjanak a részvétnyilvánítástól. A sajtó munkatársaitól pedig azt kérik, hogy maradjanak távol.

Frissítve (15:44)

Megemlékezést és virrasztást tartanak Bándy Kata emlékére Budapesten a Szent István téren szombaton. Este 7 órától éjfélig mécseseket, gyertyákat gyújtanak.

Frissítve (15:31)

Így várták felfegyverkezett rendőrök P. Lászlót a Pécsi Törvényszék épületénél. A galériáért KLIKK IDE!

Frissítve (13:49)

– Minden erőnkkel azon leszünk, hogy felgyorsuljon a pécsi térfigyelő kamerarendszer bővítésével kapcsolatos program; olyan utcákba is telepítünk eszközöket, amelyek bűnügyi szempontból kockázatosabbak. Azt szeretnénk, hogy a megelőzést segítő rendszerben legalább harmadával bővüljön a térfigyelő kamerák száma Pécsen – mondta lapunknak Páva Zsolt azt követően, hogy a délelőtt folyamán találkozott Korontos Zoltánnal, a Pécsi Rendőrkapitányság vezetőjével.

A polgármester felkérte a rendőröket, hogy a jövőben gyakrabban ellenőrizzék az önkényes lakásfoglalással gyanúsítható személyeket, s intézkedjenek róla, hogy illegálisan senki se élhessen bérlakásban. A városvezetés azt szeretné, hogy a potenciális elkövetők száma ezzel az intézkedéssel mérséklődjön a városban. (Képünk korábban készült, illusztráció)

Frissítve (12:35)

A gyanúsított letartóztatásának idején a Jobbik két képviselője, a pécsi közgyűlésben helyet foglaló Gyimesi Gábor és az országgyűlési mandátummal rendelkező Németh Zsolt is rögtönzött sajtótájékoztatót tartott. A képviselők Pécs közbiztonságának javításáról beszéltek, a halálbüntetés visszaállításáról szóló, időről időre többször visszatérő kezdeményezésükről szóltak. A környéken több civil is megjelent. Egy-két elejtett szóból, félhangos beszólásból nyilvánvalóvá vált tudósítónk számára, hogy jó részük nemtetszését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy egy szerencsétlen lány halálát politikai célokra használnak fel.

Frissítve (12:26)

Hajdu István az indokokról újságíróknak a tárgyalást követően azt mondta, a bíróság megítélése szerint fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye. Arra az újságírói kérdésre, hogy a rendőrség kérte-e, hogy a gyanúsítottat továbbra is a rendőrségi fogdában maradjon, vagy a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, Hajdu István nem válaszolt.

Az előzetes letartóztatásba helyezésről a Pécsi Törvényszék épületében döntöttek. A gyanúsított helyszínre való szállítása előtt órákkal, a bírósági döntés közben és azt követően is nagy erőkkel biztosította a rendőrség az épületet; mintegy harminc egyenruhás állt sorfalat az ingatlan körül, s szalaggal vették körbe azt. Ilyen készültség eddig Pécsett egyetlen esetben sem volt; a fővárosban és külföldön maffiaperek tárgyalásakor látni ekkora erődemonstrációt.

Volt alapja a készültségnek, s mindezt Hajdu István is megerősítette: ő azt mondta, hogy “voltak olyan előrejelzések, hogy probléma lehet”. Az MTI azon kérdésére, hogy pontosan milyen problémákat jeleztek előre, Hajdu István kitérő választ adott, mint mondta, ezt nem részletezné. Korábban közösségi oldalakon szélsőséges csoportok szervezkedtek, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésének színhelyén demonstráljanak. A Facebookon nemrég csoportot alakítottak “Bándy Kata gyilkosa kapjon életfogytiglant, szervezzünk tömegmegmozdulást” címmel. A készültségre mindezen szervezkedések szolgálhatnak magyarázatul.

Frissítve (szerda 11:25)

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt. Hajdu István a városi bíróság elnöke elmondta: egyelőre 30 napig tart az előzetes letartóztatás, de ez a határidő többször is meghosszabbítható. A rendőri készültség hatalmas volt a helyszínen, hasonló, mint a nagy maffiapereknél.

Frissítve (szerda 10:51)

A helyszínen tartózkodó kollégánk úgy látta, hogy az ítélőtábla déli garázsbejáróján egy egyterű sötétkék autóban szállították a gyanúsítottat be az épületbe. Semmi sem akadályozza azt, hogy 11 órakor elkezdődjön a tárgyalás, amelyen arról dönt a bíróság, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e a férfit. Hajdu István szóvivő azt mondta lehet, hogy csak 10-20 percig tart a tárgyalás, de azt is lehet, hogy egy órát vesz igénybe. Azt ígérte, amit vége kiáll a Pécsi Ítélőtábla elé és rögtönzött sajtótájékoztatót tart.

 

Frissítve (szerda 10:25)

Lezárták a terület az ítélőtábla mögötti területet a rendőrök. Csaknem 30 rendőr szalaggal zárja körbe az épületet. Felfegyverkezve sorfalat állnak. Rengeteg újságíró van a helyszínen, sok a bámészkodó is.

Frissítve (szerda, 09:30)

P. László előzetes letartóztatásáról dönt szerdán a Pécsi Városi Bíróság. A helyszínen hatalmas a sajtóérdeklődés, ám az épület mellett várakozó kollégánk jelentése szerint egyelőre nem hozták még be az épületbe a gyanúsítottat. A bíróságon elhangzottakról Hajdu István szóvivő várhatóan 11 óra után tart rögtönzött sajtótájékoztatót. A részletekkel kapcsolatban, amint megtudunk valamit, hírt adunk olvasóinknak.

Frissítve (szerda 09:05)

Korontos Zoltánnal, a pécsi rendőrkapitánnyal tárgyal Páva Zsolt polgármester a délelőtti órákban. Úgy tudjuk, a találkozón a polgármester a Bándy-ügy eddigi fejleményeiről kér tájékoztatást, emellett a városi közbiztonsági intézkedések jövőjéről is szó eshet. Ha a megbeszélés után nyilatkoznak, arról azonnal beszámolunk.

Frissítve (22:42)

Egyik olvasónk az alábbi levéllel kereste meg szerkesztőségünket:

“Kedves olvasók!

Mint azt már mindenki tudja Megtalálták Bándy kata gyilkosát a gyilkos P.László. Szeretném kifejezni őszinte részvétemet a családnak. A legismertebb közösségi oldalon Kata emlékére több oldal lett létre hozva ahol többen szeretnék, hogy a rendőrök többet tehessenek az ilyen emberek ellen, mert már megütni sem szabad nekik, mert ők kerülnek bajba miattuk. az egyik emlékoldalon az alábbi szöveg jelent meg szó szerint idézem. „Vissza kell vezetni a halálbüntetést az ilyen ügyekben „hogy a gyilkosoknak megjöjjön az esze

Az ügyvédje kérte, hogy védence nevét ne közöljék, sehol csakhogy a közösségi oldalon bárki megnézheti. Sajnos a pécsiek még mindig félnek egyedül bárhova is menni ilyen emberek miatt.

A rendőrség előzeteses letartóztatásáról kedden döntöttek. Az a baj az ilyenekkel, hogy csak 10-15 évet kapnak. Már nem első ilyen esett, hogy ilyen csoport végzett ártatlan emberekkel lásd például Marian Cozma esetét a gyilkosok nem kaptak életfogytiglani büntetést.

Szeretném, hogy a gyászoló család tudná, hogy a Kata emlékére alakuló csoport elérte a 6710 fős létszámot és tovább emelkedik, meglátszik hány ember foglalkoztat ez a tragikus eset…

És végül Kata emlékére két rövid vers

1. Meggyötört Lelkem Csupa Könny és Bánat,

A Virágos Rét Nélküled Sivár és Száraz.

Megszakad a Szívem Mert Örök Búcsút vettél,

Csillagok Közt a Legfényesebb Lettél!

Angyali Mosolyod Nem Ragyog Rám Többé,

De Te a Szívemben Élsz Mindörökké!!

 

2.

Bennünk él egy arc egy meleg tekintet

Egy simogató kéz, egy sóhaj egy lehelet,

Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet

Amit tőlünk soha senki el nem vehet

Egy a reményünk mely éltet és vezet

Hogy egyszer még találkozunk veled!

Szeretnék, egy videót összeállítani Katáról ehhez szeretném kérni a barátok és hozzá tartozók segítségét, aki tud, írjon a kataemlekere@citromail.hu email címre köszönöm.”

Frissítve (kedd, 21:11)

Munkatársunk megkereste Káplár Mátyás pszichológust, aki elemezte a feltételezett gyilkost. A szakember véleménye szerint a férfiből mélységes düh árad, a közösségi oldalra feltett képei kivagyiságról árulkodnak. Videó:

[iframe id=65755 ]

 

Frissítve (kedd, 18:49)

Értesüléseink szerint hétfőn helyezik örök nyugalomra Bándy Katát, Szekszárdon.

Frissítve (kedd, 17:22)

Sólymos Sára kirendelt védőügyvéd rögtönzött sajtótájékoztatója újságírók körében (hanganyag):

[iframe id=65753 ]

 

Frissítve (kedd, 16:12)

Sólymos Sára (képünkön), a gyanúsított védőügyvédje azt mondta lapunknak: védence vallomásából az derül ki, hogy egyedül követte el tettét, fegyvere nem volt, s a lány lakásától nem messze szólította le Bándy Katát, akit nem ismert korábbról. Ezt követően egy közeli, Vadász utcai buszmegállóig együtt mentek, majd a lány menekülni kezdett, s onnan hurcolta el a tett színhelyére, arra a helyre, ahol a lány testét megtalálták.

Az ügyvéd közlése szerint P. László részletes beismerő vallomásában úgy nyilatkozott, hogy tettét szexuális indíttatásból, egyedül követte el, és csak az eset után szembesült azzal, hogy meggyilkolta a nőt.

A gyanúsított azt vallotta, hogy alkohol és szintetikus kábítószer hatása alatt volt a nő halálának éjszakáján, így az eset elkövetésekor is.

Sólymos Sára közlése szerint a gyanúsított azt mondta: a férfi Kata lakásának ajtajában szólította le a pszichológust. Ezután a nő a saját házát is elhagyva a lakásától mintegy 400 méterre lévő Vadász utca irányába ment tovább, ő pedig követte.

P. László a beszámolója szerint egy Vadász utcai buszmegállónál még beszélt a nővel, onnan már ő hurcolta át a buszmegállótól ötven méterre lévő bokros részre, annak a helynek a közvetlen közelébe, ahol a holttestet megtalálták. A gyanúsított azt mondta, fegyvere nem volt.

A kirendelt ügyvéd elmondása szerint a gyanúsított szexuális kapcsolatba akart lépni a nővel, de tervét nem sikerült megvalósítania. Védencét idézve Sólymos Sára azt mondta: a nő ellenállt, ezért a férfi fojtogatni kezdte; a dulakodás közben a nő egy árokba gurult, ezután P. László elhagyta a helyszínt.

A védő azt mondta, P. László nem volt tisztában azzal a ténnyel, hogy megfojtotta a nőt; abban a tudatban hagyta el a helyszínt, hogy a sértett életben van.

A gyanúsított Sólymos Sára elmondása szerint a vallomásában úgy nyilatkozott, hogy a másnap a testén lévő karmolásokból és a nő nála lévő mobiltelefonjából következtette ki, mi történhetett előző éjszaka. Ezután a férfi a hírekből, az internetről szerzett információk alapján szembesült tettének következményeivel.

Sólymos Sára azt mondta, P. László biztos volt abban, hogy elfogják, ezért a múlt hét második felében gyalogosan indult útnak édesanyja kelebiai otthona felé, később külföldre menekült volna. Végül Bóly mellett fogták el vasárnap délelőtt. A védő megerősítette: a rendőri intézkedés közben megsérült a gyanúsított, az orra tört el, miközben menekülés közben a földre kényszerítették.

Az ügyvéd elmondta, a rendőrök egyértelmű bizonyítékkal rendelkeznek, hiszen a nő körme alatt talált szövetminták ismeretei szerint a gyanúsítottól származnak, valamint megtalálták a férfinál az áldozat mobiltelefonját is.

Sólymos Sára azt mondta, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolhatják meg P. Lászlót, s tettéért életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat. Eddig mintegy hat évet ült börtönben Sólymos elmondása szerint a huszonhat esztendős P. László.

Frissítve (kedd 14:53)

Részletes beismerő vallomást tett P. László a rendőrségi kihallgatáson. Sólymosi Sára, a gyanúsított védőügyvédje azt mondta: védence vallomásából az derül ki, hogy egyedül követte el tettét, fegyvere nem volt, s a lány lakásától nem messze szólította le.

Frissítve (kedd 14:37)

Akár további nőket is megerőszakolhatott, illetve megölhetett volna a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, ha nem fogták volna el alig pár nappal a brutális bűncselekmény után – mondta a 26 éves férfi “elkövetési módszere” és jellemvonásai alapján a pécsi gyilkosság felgöngyölítésébe szakértőként bevont Kovács Lajos nyugalmazott ezredes kedden az MTI-nek.

Szerinte nem egyedül rabolta el a lányt. P. László nem lett volna képes egymaga autót vezetni, leendő áldozatát lefogni, netán már a kocsiban megerőszakolni, megfojtani, illetve a fiatal nő táskáját kiüríteni, vagyis elképzelhető, hogy nem egyedül követte el a bűncselekményt, de hozzátette, ez a feltételezés még bizonyításra vár.

A szakember azt mondja: az is lehet, hogy a pszichológusnőt az elhagyatott füves területen lévő dombon ölte meg a tettes, majd onnan görgette le a mélybe, utána dobva üres táskáját, ám ennek ellentmond, hogy a dombon az elrabolt holmiból származó egyetlen nyomot sem találtak.

A nyugalmazott ezredes megjegyezte: noha a szakértők még nem támasztották alá a nemi erőszak tényét, a helyszínen tapasztaltak alapján szinte biztos, hogy ez történt.

Frissítve (kedd 14:12)

P. László haveri kapcsolatokkal rendelkezett Kiskunalason is – tudta meg a halasmedia.hu. Az éjszakai életből ismert kábítószeres fiatalokkal mutatkozott, és jól emlékeznek rá néhány belvárosi szórakozóhelyen, ahol gyakorta megfordult egy barátjával, akit a szabadulása előtt a börtönben ismert meg.

Az egyik belvárosi trafik eladója is megdöbbent, amikor a híradásokban meglátta a férfi fotóját, hozzá rendszeresen járt vásárolni játékokat a fiának. A boltban, udvarias illemtudó férfinak ismerték

A halasmedia.hu-nak megmutatta a gyanúsított anyja a férfi szobáját, ahol szexlapokat és rendőrségi behívókat találtak. Itt van róla a videó!

[iframe id=65752 ]

 

Frissítve (kedd 13:48)

Néhány perccel ezelőtt egy fiatalember járt halasmedia.hu szerkesztőségében, aki elmondta, kedd délután megemlékezést tartanak Kiskunhalas főterén a Pécsett meggyilkolt Bándy Kata tiszteletére.

“Azokat, akik szeretnének mécseseket, gyertyákat, virágokat elhelyezni a brutális gyilkosság áldozatának emlékére, várjuk a Zenepavilonhoz ma 16 és 18 óra között.” – kapták a tájékoztatást Tóth Tamás szervezőtől.

 

Frissítve (kedd 13:16)

Egyelőre csak a gyanúsított életéről, életkörülményeiről esett szó a rendőrségi kihallgatáson (képünk a helyszínen készült) – tudtuk meg a gyilkossággal gyanúsított férfi kirendelt védőjétől, dr. Sólymos Sárától, aki bent van védencével. Az ügyvéd kollégánknak telefonon elmondta: a gyilkosság körülményeiről még egyetlen szó sem esett. Védencétől a rendőrök megkérdezték, hogy szokott-e tudatmódosító szereket használni (drog, alkohol, gyógyszerek), amire ő azt felelte, hogy igen. A kihallgatás várhatóan még 1-2 órán keresztül tart, a kirendelt védő ezután személyesen is nyilatkozik a PécsMa.hu-nak.

Frissítve (kedd 12:47)

Munkatársunk megkereste Káplár Mátyás  pszichológust, aki elemezte a feltételezett gyilkost. A szakember véleménye szerint a férfiből mélységes düh árad, a közösségi oldalra feltett képei kivagyiságról árulkodnak. Ebből következik az is, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja előtör belőle az erőszak. A pszichológus hozzátette: külön kell választani a férfi személyiségét a szociális környezetétől. A kettő azonban kölcsönösen hat egymásra. A gyanúsított környezete ugyanis megkívánta azt, hogy “erősként” viselkedjen. A szakember azt mondta, elképzelhetetlennek tartja azt, hogy Kata önszántából ment a férfival az erdős területre, sőt ő azt sem gondolja, hogy egyáltalán beszélgetésbe elegyedett vele. Káplár Mátyás biztosnak tartja, hogy a férfi nem egyedül rabolta el a lányt, szerinte ugyanis egyedül nem bírt volna el vele.

Frissítve( kedd 12:11)

Még mindig tart P.László kihallgatása. A rendőrség épülete előtt több újságíró is várja a kirendelt védőt, aki talán tisztázni tudja az eddigi ellentmondásokat. Szeretnénk megtudni, hogy azon a szörnyű éjszakán gyalog vagy autóval vitte el a lányt? Mit tett vele? Miért tette? Volt-e bűntársa? Korábban az ügyvéd annyit mondott védence “egy egyszerű ember”, közösülni akart a lánnyal, de ő ezt nem hagyta, ezért végzett vele.

Frissítve (kedd 9:31)

Információink szerint egyre több szélsőséges csoport szervez tüntetést Pécsett. Úgy tudjuk Budapestről egy szkinhed banda érkezik a városba szerdán. A bíróság épülete előtt akarnak demonstrálni, abban az időben amikor a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezik.

Frissítve (kedd 9:24)

Fél kilenctől tart a kihallgatás, ami úgy tudjuk akár órákig is tarthat. Kollégáink a rendőrség épülete előtt várakoznak.

Frissítve (kedd 9:04)

Délelőtt újra kihallgatják P. Lászlót, akit Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsítanak. Ezen ott lesz a kirendelt védője is. Terveink szerint a kihallgatás után beszélünk az ügyvéddel, erről kora délután részletesen beszámolunk.

Frissítve (18:50)

Képek a hétfői napról: KLIKKELJEN IDE A FOTÓKÉRT!

Frissítve (16:01)

Az alábbiakban Páva Zsolt lapunkhoz eljuttatott közleményét olvashatják. A polgármester szerdán 10 órakor találkozik a rendőrfőkapitánnyal, s azt követően információink szerint  a részletekről is nyilatkozik.

“Megvédjük a pécsieket

Szülőként, magánemberként és polgármesterként egyaránt mélységesen megrendített az a kegyetlen bűncselekmény, amelyre évek óta nem volt példa, ám most mégis megtörténhetett városunkban. Egy fiatal lány életének kioltása és az az embertelen, lelketlen, aljas magatartás, ahogyan elbántak vele, felháborít és rendkívül elszomorít.

Most, hogy a rendőrség egyértelműen azonosítani tudta a tettest, illetve tetteseket, az igazságszolgáltatás pedig felelősségre vonja és megbünteti az elkövetőket, szeretném Pécs minden tisztességes polgárának nevében őszinte részvétemet nyilvánítani Kata családjának!

Az ügy részleteit nem ismerem, magam is csak a sajtóból tudtam nyomon követni  a tragikus eseményeket, ezért részletes és személyes tájékoztatást kértem az ügyben a pécsi rendőrkapitánytól! Úgy gondolom ugyanis, hogy bár tudatos, előre megfontoltan elkövetett, szándékos bűncselekményről volt szó, mégis emiatt ma sok fiatal nem érzi magát biztonságban Pécsett. Attól félnek, hogy ilyen velük is megtörténet!

Szeretném kijelenteni, hogy a tőlünk telhető minden eszközzel megvédjük a pécsieket, megvédünk minden egyes tisztességes polgárt ebben a városban! A legszigorúbban fogunk fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik polgáraink biztonságát, értékeit, akik képtelenek a normális, kulturált együttélésre és közösségi magatartásra.

Páva Zsolt

Pécs polgármester

Pécs, 2012-07-16”

Frissítve (15:56)

Börtönben kellene ülnie jelenleg is annak a férfinak, akit Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsítanak. A Halasi Tükör munkatársai Kelebián, a férfi szülőházában jártak. Édesanyja tőlük értesült arról, hogy a fiát gyanúsítják a gyilkossággal. Az ügyről ő is a rádióban hallott. Mint mondta, megdöbbent, amikor megtudta, hogy a fia a feltételezett tettes. A férfi egyébként 2-3 hónapja volt otthon pécsi barátnőjével együtt.

Az édesanya Gy. Istvánné elmondta: 3 hete beszélt utoljára a fiával telefonon. Megmutatta a férfi szobáját is, ahol a kollégák szexlapokat és rendőrségi behívókat is találtak. Az egyik papír alapján 2012. július 2-án kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe egy szabálysértési eljárás miatt. 20 napig lett volna elzárva, tehát a gyilkosság idején is bent kellett volna lennie.

A férfi egyébként novemberben szabadult utoljára, mert egy évig ült gépkocsi-feltörés miatt. Előtte viszont 6 évig volt elzárva rablás miatt. A környékbeliek egyébként elmondták, onnan tudták, hogy a férfi otthon van, hogy a környékben elszaporodtak a lopások. A helyiek azt mondják nem tűnt erőszakosnak.

 

Frissítve (15:46)

Hajdu István arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elfogott férfi előzetes letartóztatásba helyezéséről a Baranya Megyei Főügyészség indítványára szerdán 11 órakor dönt a Pécsi Városi Bíróság.

Frissítve (14:39)

Sikerült elérnünk a gyanúsított kirendelt védőjét. Ő annyit kért, hogy a nevét egyelőre ne közöljük. A védő elmondta: a férfit szombaton menekülés közben Bóly közelében fogták el a kommandósok. Beismerő vallomást tett. Másra nem tett terhelő vallomást. A gyanúsított így fogalmazott: “Egyedül viszem el a balhét.” Indokként azt hozta fel, hogy tetszett neki a lány, csupán szexuális indíttatásból támadta meg. Nem ismerte korábbról. Arra, hogy megbánta-e e tettét nem válaszolt, ám azt mondta védője: P. László egyszerű személyiség. Kedden délelőtt újra kihallgatják, a kihallgatáson védője is jelen lesz. Az ügyvéd azt mondta, további részleteket nem tud megosztani lapunkkal, ám kedden délután azokra kérdésekre válaszolni fog, amelyekre tud.

Frissítve (14:11)

Bár a rendőrség nem erősítette meg, úgy tudjuk, hogy az ügy összes gyanúsítottját őrizetbe vették már az egyenruhások. Komoly bizonyíték, hogy Kata táskájának tartalmát magukkal vitték a feltételezett elkövetők, így holmijait is megtalálták a nyomozók a most őrizetbe vett férfinél.

Frissítve (12:41)

Információink szerint P. László az előzetes értesüléseinkkel megegyezően valóban szerzett sérüléseket a rendőrségi intézkedés alatt. Úgy tudjuk, az orrcsontja törött el, s a Honvéd kórházba szállították a rendőrök vasárnap. Nem tartották ugyanakkor bent; jelenleg értesüléseink szerint a rendőrkapitányság fogdáján van, előzetes letartóztatásáról pedig kedden döntenek.

[iframe id=65746 ]

Frissítve ( 11:27)

“Ennek így kellett lennie, így kellett történnie.” – ezt mondta a rendőröknek az elfogott férfi.  Nem hivatalos információink szerint plátói szerelmet táplált Bándy Kata iránt. Azt, hogy honnan ismerhette Katát, nem lehet tudni; következtetni lehet arra, hogy az utcán, a meggyilkolt lány lakásának közelében figyelhetett fel rá.

P. László adatlapjáról egyébként időközben eltüntették a fotókat. Érdeklődési körénél továbbra is az szerepel, hogy “alvilág”, bemutatkozásánál pedig azt írja: “Anyit csak hogy kib*****tt jo csávo vagyok!!”. A kedvenc sportoknál “harci” szerepel.

Ebben a házban lakott P. László; az épülettől nem messze fogták el a rendőrök.

GALÉRIA A SZERDAI INTÉZKEDÉSEKRŐL. KLIKK IDE!

Frissítve (11:23)

Munkatársunknak megszólalt az elfogott férfi barátnője, aki sajtóinformációk szerint prostitúcióból él. Azt mondta, a házban ismerkedtek össze, néhány hete tartották a kapcsolatot. Szombat éjjel nála is megjelentek a rendőrök, házkutatást tartottak. A lány megdöbbent a történteken, annyit mondott soha nem hitte volna, hogy a férfi ilyenre képes.

[iframe id=65748 ]

Frissítve (10:57)

Kollégánknak egy nevét elhallgató férfi azt nyilatkozta többször látta az elfogott férfit és egy másikat. Egy piros öreg autóval jártak, ő úgy tudja “vasazni”.

Frissítve (10:24)

Információink szerint a férfi önkényes lakásfoglalóként élt. Az általa használt házban többen is meghúzták magukat, köztük gyerekek is. A gyanúsítottat szombaton éjjel tíz óra körül kezdték keresni a rendőrök a környéken fényképét mutogatva a helyieknek. A férfi ekkor már a háztól messzebb volt, s a rendőrök később akadtak rá.

Lapunk munkatársának nyilatkozott egy férfi, akit kéztöréssel szállítottak vasárnap délután a Honvéd kórház traumatológiájára. Elmondása szerint aznap rendőrök hoztak be az intézménybe egy körülbelül 180 centiméter magas férfit, aki láthatóan össze volt verve. Az általunk megkérdezett férfi elmondása szerint nem a szombaton éjjel, hanem egy másik gyanúsítottról lehet szó.

Frissítve (10:01)

Sikerült beszélnünk Bándy Kata édesapjával, mint mondta, a rendőrség őt is értesítette a gyanúsított elfogásáról, ám részleteket nem közölt lapunkkal. A további nyilatkozattételtől elzárkózott.

Frissítve (hetfő 9:42)

Találtunk a Facebookon egy férfit, aki Pécsett született, Kiskunhalas mellett Kelebián élt, majd újra Pécsre jött.  Neve megegyezik azzal a névvel, amit nem hivatalosan megtudtunk; az adatlap szerint fia is van, s még napokkal ezelőtt is aktív volt a közösségi oldalon. Alábbi fotónk P. László Facebook-adatlapjáról származik. Videó is készül Kelebián, ezt is azonnal feltöltjük, amint meglesz.

Frissítve ( hétfő 9:12)

Információink szerint pár hónapja költözött Pécsre Kiskunhalasról az a férfi, P. László, akit a gyilkossággal gyanúsítanak. Az alkalmi munkákból élő férfit szombat éjjel fogták el a rendőrök állandó szálláshelyétől pár száz méternyire; ott lapult ugyanis, amióta sejtette, hogy őt keresik. Ez a hely egyébként légvonalban mindössze egy kilométernyire van attól a helytől, ahol a lány holttestét megtalálták. A férfiról annyit tudni, hogy alkalmai munkákból élt. Elfogásának pontos színhelyével kapcsolatban a Magtár utca környékét jelölték meg rendőrségi forrásaink.

Több helyről is megerősítették, hogy az elfogott férfin kívül még egy gyanúsítottat keresnek a rendőrök, arra következtetnek, hogy ketten követték el a bűncselekményt.

Frissítve (hétfő, 9:03)

A rendőrségi hajsza során újabb, az esettel összefüggésbe gyanúsítottakat keresnek, tudtuk meg rendőrségi forrásokból.

Frissítve (hétfő, 08:21)

A rendőrség szombaton elfogott és őrizetbe vett egy huszonhat éves, magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Bándy Kata sérelmére elkövetett emberöléssel. A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.

Sajtótájékoztatót a bűncselekmény valamennyi körülményének tisztázását követően tart a megyei rendőrség.

Frissítve (hétfő, 02:38)

Több embert fogott el a rendőrség – értesült lapunk magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfőn kora hajnalban.

Vasárnap éjjel Bándy Kata édesanyja, Bándy Edit azt írta a Facebookra, hogy “megvan a tettes”.

Zsobrák Pétert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője továbbra sem osztott meg a sajtóval újabb információkat

A Hír TV értesülései szerint két férfit hallgattak ki a vasárnap éjjeli órákban.

Frissítve (vasárnap, 23:11)

Bándy Kata édesanyja a Facebookon ennyit közölt: megvan a tettes.

Frissítve (vasárnap 20:39)

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem ad tájékoztatást a gyilkosság áldozatává vált Bándy Kata ügyéről. Zsobrák Péter szóvivőt annak kapcsán kérdezte vasárnap az MTI, hogy a belügyminiszter úgy nyilatkozott, néhány napon elfogják az elkövetőt vagy az elkövetőket. A főkapitányság szóvivője azt mondta, a meggyilkolt rendőrségi pszichológus ügyében továbbra is csak azt tudja közölni, amit eddig: a rendőrség kiemelten kezeli az ügyet, nagy erőkkel folyik a nyomozás, minden bejelentést alaposan megvizsgálnak.
Zsobrák Péter az ügy részleteiről egyetlen sajtóinformációira sem reagál. A rendőrség Bándy Kata holttestének szerdai megtalálása óta nem adott hivatalos tájékoztatást a nyomozás állásáról, nem erősítette meg, s nem cáfolta a médiában megjelent értesüléseket.

 

Frissítve (vasárnap 14:57)

Egyre több “katasztrófaturista” érkezik a városba. Munkatársunk egy nagyatádi családdal találkozott azon a helyszínen, ahol a lány holttestét megtalálták. Azt mondták csak ezért utaztak ide, csaknem 100 kilométert, hogy átérezhessék mi zajlik most Pécsett. Rajtuk kívül tucatjával érkeznek érdeklődők a helyszínre és a lány lakásához. Kollégánk egyébként  rendőrökkel ezeken a helyeken nem találkozott.

Frisítve (vasárnap, 13:56)

Forró nyomon vannak a rendőrök a pécsi nyomozással kapcsolatban a belügyminiszter szerint – írta az mno.hu. Pintér Sándor azt mondta: a rendőrök jelenleg az adatokat összesítik. – A nyomozás vezetői jelentették számomra, hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek elvezetnek a tetteshez. Meggyőződésem, hogy néhány napon belül elfogjuk az elkövetőt vagy elkövetőket – mondta el a belügyminiszter.

Frissítve (vasárnap 09:09)

Közúti ellenőrzéseket tartanak a rendőrök a városban. Szombat este a taxisokat is kipakoltatták – jelentette munkatársunk. Hajnalig tartott annak a férfinak a kihallgatása a pécsi rendőrségen, akinek információi lehetnek Bándy Kata gyilkosáról – közölte a HírTV helyszíni tudósítója. A televíziót szombat este fél kilenc körül kereste meg egy férfi, aki elmondta, hogy a rendőrségi jellemleírás alapján felismerte a feltételezett gyilkost és közölte azt is, hogy tanúvallomást szeretne tenni a rendőrségen. A férfi elmondta: az egész családja nagyon fél, nem szeretné felfedni a kilétét, de szeretnének segíteni.

 

Frissítve (szombat 20:47)

Kollégánk ismét kiment a helyszínre, ahol a holttestet megtalálták és Kata lakásához is. Egy rendőrrel sem találkozott. Pénteken még a Sétatér is tele volt rendőrrel, szombat este viszont már nem voltak egyenruhások. Megkérdeztük a rendőröket, hogy mi lehet ennek az oka. Azt mondták a rendőrök nyilván jó helyen vannak, de hogy hol nem mondták meg. Információt továbbra sem adhatnak ki és azt sem tudják mikor tartanak az ügyben sajtótájékoztatót.

Frissítve (szombat, 12:12)

Munkatársunk tapasztalata szerint a pécsi vadászboltokból szinte eltűntek a riasztófegyverek, a gáz- és paprikaspray-k. A bolti eladók szerint az utóbbi napokban rohamozták meg őket, feltehetően a tragikus eset miatt. Azt mondják, jövő héten tudnak új árukészletet rendelni.

Frissítve (szombat, 9:49)

A rendőrség munkáját jól ismerő informátorunk szerint Kata gyilkosa közveszélyes lehet és szinte biztos, hogy a nyomozók azt feltételezik, fegyvere van, amelyet használna is. Informátorunk azt mondja, ezért van ilyen sok – talán több száz – rendőr a pécsi utcákon, mert elképzelhető tűzharc egy esetleges elfogás során. Szerinte a kettő-négy fős csapatokban sétálgató és járőröző zsaruk nem feltétlenül Kata gyilkosát keresik, hanem a pécsiek biztonságát próbálják megóvni!

Frissítve (péntek, 18:05)

Kovács Lajos ezredes megerősítette az Indexnek értesüléseinket, miszerint elutazott Pécsről. Az ő tudomása szerint hacsak az elmúlt néhány órában nem történt áttörés, sajnos még nem tart a végénél a nyomozás, amely egyébként elmondása szerint teljesen szakszerűen, a protokoll szerint folyik, jól irányítva, kellő erővel. Negyven-ötven ember dolgozik az ügyön, tette hozzá.

A nyomozó szerint a pécsi rendőrségi pszichológus “típusbűncselekmény” áldozata, minden évben van három-négy ilyen ügy, hogy egyedül hazafelé tartó fiatal nőkre támadnak rá éjszaka. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a támadóik legtöbbször “vadásznak” éjszaka, az áldozatot véletlenszerűen választják ki. Az ilyen elkövetőkre jellemző a “visszatérő hajlam”, a korábbi ügyek tapasztalatai alapján Bándy Kata támadója esetében is feltételezik a nyomozók, hogy nem ez volt az első bűncselekménye.

Frissítve (péntek, 16:41)

Több egykori nyomozót is felkért az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra, hogy tanácsadóként segítsék a Pécsen holtan talált Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosának felkutatását – írta több hírportálra hivatkozva a távirati iroda. Az egyik felkért nyomozó, Kovács Lajos a hir24 internetes újságnak azt mondta, vélhetően nem “egyalkalmas” bűnözőről van szó, szerinte a gyilkos a támadás helyszínének közelében él. A nyugalmazott nyomozó biztos abban, hogy “előbb vagy utóbb, de elkapják a tettest”. Hozzátette: a rendőröknek számba kell venniük, milyen hasonló bűncselekmények történtek a városban, akár évekkel ezelőtt. Ellenőrizni kell, hogy ki követte el ezeket, esetleg van-e olyan személy, aki nemrégiben szabadult, és szóba jöhet mint elkövető – közölte Kovács Lajos.

Frissítve (péntek, 12.30)

Nagyon nagy erőkkel nyomoznak, információnk szerint hamarosan eredményt is fel tudnak mutatni a rendőrök. Úgy tudjuk a nyomozást segítő sztárnyomozó Kovács Lajos már nincs a városban, A Balaton mellől pedig hazarendelték a rendőröket. Nem hivatalos információk szerint már megvan a tettes DNS mintája. A rendőrök egyébként még ma délelőtt is kint voltak a helyszínen, védőruházatban (lábzsák) kutattak. A helyszínen járt tudósítónk azt is látta, hogy egy fémdetektorral is pásztázták a környéket.

 

Frissítve (péntek 10:39)

Információink szerint, megtörtént a lány holttestének boncolása, az eredmények is megvannak. Jelenleg a laborvizsgálatokra várnak és néhány kiegészítő vizsgálatot végeznek.  Ezek eredményéről azonban semmilyen információt nem mondhatnak egyelőre. Úgy tudjuk a boncolás megállapította, hogy a lányt vasárnap hajnalban 4 és 5 óra között ölték meg.

Frissítve (19:20)

Munkatársunknak sikerült beszélnie a lány volt barátjával, aki úgy véli, hogy csak olyan ember tehette ezt Katával, aki nem ismerte, hiszen őt mindenki nagyon szerette.

 

Frissítve (18:31)

Az esti órákban Bándy Kata barátai, munkatársai csendben emlékeztek az elhunyt lányra annak házánál. A kisebb csoport tagjai mécseseket gyújtottak és Kata portréját is kihelyezték. A holttest megtalálásának színhelyén járt munkatársunk úgy tapasztalta, több pécsi is felkereste az est folyamán a területet. Sokan láthatóan kegyeletüket rótták le. Közben olyan pécsiek is megjelentek, akik nyomokat, a rendőrség számára talán a későbbiekben hasznosítható tárgyakat, jeleket keresnek. Egyikük egy komlói lakcímkártyát is talált.

Frissítve (16:59)

Kata egyik volt kollégája az alábbi levelet küldte el szerkesztőségünknek:

Két évig voltam közvetlen munkatársa Katának a rendőrség előtt.

Tisztalelkű, életvidám,intelligens, mosolygós lány volt aki minden iránt érdeklődőtt.A legtöbbet Velem volt párban beosztva, mert vasárnap senki nem szeretett dolgozni. Nagyon sok napot töltöttem el Vele együtt és igen közel éreztem magamhoz.

Szerette a munkáját és hitt is benne. Remegő kézzel írok, kamerát nem vállalnék.A családja miatt sem. Azonban fontos dolognak tartom azt, hogy ekkora nyilvánosságot kapott.Hiszen ha már meghalt, az nem lehet hiába. Ha ekkora megmozdulás történt Érte , akkor ennek célja kell legyen. Kata céltudatos lány volt, kitartóan küzdött kitűzött céljaiért.Kresz – tanfolyamra is együtt jártunk. Állandóan tanult, olvasott, szeretett a gyerekekkel is lenni.

Tegnapi napon találkoztunk mi, a volt munkatársai és a Széchenyi téren gyertyát gyújtottunk a Szentháromság – szobor alatt.

Minden ilyen halál nagy tragédia és fájdalom, de a feldolgozásban sokat számít, hogy ennyi sok ember mind részének érzi Őt. Azt a tisztaságot, amit beszennyez ez a mocskos világ. Ne a profittal, vagy a versengéssel és az istenverte szenzációval foglalkozzatok, hanem igenis terjesszétek a hírt a világ minden szegletéig.

Hogy meghalt megint egy ártatlan, a sokadik azért ,mert nem vigyázunk egymásra. Mert nem szeretjük , csak használjuk a másikat. És dacból sem akarjuk megtanulni. És mintha mindig újabb tragédia és fájdalom kellene ahhoz, hogy végre szívhez térjünk a nagy eszünkkel:Belőle is csak egy volt. És Belőletek is, meg mindenkiből. És erre bizony vigyázni kell, mert létezésünk igazi érték.

Mindig idealista voltam, de ettől lesz jobb a világ.”

Frissítve (15:05)

Meg nem erősített hírek szerint Katát többször is megerőszakolták, durván bántalmazták. A feltételezések szerint a pszichológus lányt nem ott gyilkolták meg, ahol megtalálták. A Facebookon eközben már a rendőrség által korábban felajánlott egymillió forintos nyomravezetői díj kiegészítésére indult kezdeményezés. Többen saját pénzüket ajánlották fel a megtalálónak.

Frissítve (Csütörtök, 13:07)

Még mindig élénk párbeszéd folyik a Facebookon Kata keresésére szerveződött Facebook-oldalon. Van, aki azt írja, Kata legtöbbször autóval közlekedett lakhelye és a város többi pontja között, csak elvétve rótta az utcákat éjjelente.

Ismerői szerint távol tartotta magát az idegenektől, s inkább az óvatosság jellemezte.

A közösség tagjai egymást is biztatják, hogy lehetőség szerint minden apró körülményt, jelet osszanak meg a rendőrséggel.

A bejegyzések között a lány halálával kapcsolatos legvadabb elképzelések is napvilágot láttak, ám mivel egyelőre hivatalosan még a megölés módját sem erősítette meg a rendőrség, ezeket jelen körülmények között nem részletezzük.

Frissítve (Csütörtök, 10:24)

Információink szerint a rendőrség a korábbi hírekkel ellentétben nem egy fiatalabb külföldi hallgatót keres, hanem egy középkorú férfit gyanúsít a gyilkossággal. A feltehetően pécsi férfi ellen folyik ezekben a percekben a hajtóvadászat a városban és a környéken. Zsobrák Péter sajtószóvivő nem erősítette meg információinkat, mint mondta, jelentkeznek, amint a lakosság számára fontos tájékoztatással rendelkeznek.

A lány házánál annak barátnői a reggeli óráktól kezdve több tucatnyi mécsest gyújtottak.

 

A Kata keresésére szerveződött Facebook-oldalon eddig már közel húszezren csatlakoztak a közösséghez. Ők is igyekeznek mindent megtenni a tettes felkutatásáért.

Frissítve (Csütörtök, 09:26)

A rendőrség információink szerint hatalmas erőkkel keresi az elkövetőt. Ledina környékén a lehető legapróbb információkat gyűjti be több tucatnyi rendőr. Az is kiderült, hogy valószínűleg megfojtották Bándy Katát, s azt valószínűsítik a rendőrök, hogy a gyilkosságot nem a holttest megtalálásának színhelyén követték el.

Szerda késő este az Országos Rendőr-főkapitány egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A rendőrség azt kéri, hogy aki az eltűnés idejében , helyén, valamint a megtalálás helyén, illetve a kettő közötti útvonalon bármilyen gyanús körülményt észlelt, esetleg az elkövető személyéről, vagy az elkövetésről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Pécs, Vargha D. u. 1.),  illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

A rendőrség szerda este erősítette meg, hogy a vasárnap nyomtalanul eltűnt Kata holttestét találták meg a Ledina környékén szerda délután.

A PécsMa.hu helyszínen tartózkodó kollégája szerint a Ledina nyugati oldalán, az autókereskedés mögötti, Kiss Ernő utca és Bokor utca által határolt területet zárták le a rendőrök; összesen több mint félszáz járőr biztosította a környéket. A területen fehér színű kezeslábas overálba öltözött helyszínelők is dolgoztak.

Szintén bűnügyi forrásokból úgy értesültünk, a lány holttestét meztelen állapotban találták meg, s idegenkezűségnek nyomára is bukkantak.

A rendőrség munkatársai minden környező házba becsengettek, mondta lapunknak egy környéken élő lakó, s állítása szerint egy vagy több konkrét személyt keresnek.

Bándy Pál, az eltűnt lány édesapja a PécsMa.hu-tól értesült a lesújtó hírről.

Helyszíni tudósítónk úgy értesült, hogy a rendőrségnek gyanúsítottja is van, mégpedig egy külföldi diák személyében.


Frissítve (18:35)

[iframe id=65717 ]

Azonosította a rendőrség Bándy Kata, eltűntként keresett fiatal nő holttestét Pécsett – közölte a rendőrség.

Azonosította a rendőrség Bándy Kata, eltűntként keresett fiatal nő holttestét Pécsett, a Délibáb utcához közeli bokros területen szerda délután. Az elsődleges adatok szerint a nőt megölték, a pontos körülményeket igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán külön nyomozócsoport folytatja a nyomozást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt.

BMRFK

Frissítve ( 23:09)

Egymillió forintos díjkitűzés! Bándy Kata gyilkosát keresi a rendőrség – közlemény

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézre keríteni Bándy Kata gyilkosát.

A rendelkezésre álló információk szerint Bándy Kata 2012.07.08-án 02.00 órakor Pécsett, a Nagy Jenő utcai sörözőtől gyalogosan, egyedül indult hazafelé, de az otthonába már nem ért.

A rendőrség 2012. 07.11-én Pécsett, a Délibáb utcához közeli bokros területen holtan találta meg, az elsődleges adatok szerint megölték. Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást emberölés bűntett gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnés idejében, helyén, valamint a megtalálás helyén, illetve a kettő közötti útvonalon bármilyen gyanús körülményt észlelt, esetleg az elkövető személyéről, vagy az elkövetésről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Pécs, Vargha D. u. 1.) illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

A díj annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan adattal rendelkezik, amely segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és az eljárásban tanúként vesz részt. Indokolt esetben az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A díjkitűzés visszavonásának jogát az Országos Rendőr-főkapitányság fenntartja.

BMRFK

Hirdetés

Comments are closed.