„Sok feladatra számítok”

A nyáron sem pihenhet Pécs új, két hónappal ezelőtt kinevezett jegyzője, dr. Lovász István. A legutóbbi két közgyűlésen tárgyalt másfél száz döntés végrehajtása után az ősztől a sarkalatos törvények átültetésével is lesz munka a városházán. Közben nemsokára megnyílik a hivatal első kihelyezett ügyfélszolgálata a keleti városrészben.

– Röviddel a kinevezése után lapunknak azt mondta, az új helyzettel való tájékozódást követően két maratoni közgyűlés előkészítése jelenti a fő feladatát egyéb jegyzői munkái mellett. Megbirkózott a feladattal?
– Megbirkóztunk, közösen. Kollégáim nélkül ugyanis lehetetlen lett volna az összesen mintegy 160 napirendi pontból álló testületi üléseket sikerrel megtartani. Emellett segített, hogy hét éve dolgozom különböző pozíciókban az önkormányzatnál, így viszonylag jó rálátásom van az egyes területekre. Az első két, nehéznek számító közgyűlés előkészítése azért tette próbára az apparátust, mert a hosszas egyeztetések és egyúttal a rövid határidők miatt minden részletre oda kellett figyelni annak érdekében, hogy jogilag és szakmailag egyaránt megfelelő színvonalú legyen az előkészítés. A szakszerű és begyakorlott közös munkának hála, jól mentek a dolgok; nem voltak napirendről lekérések, felvételek, egyéb anomáliák sem. A jövőre nézve mindenesetre jó tapasztalat volt, hogy mire számíthatunk az őszi ülésszaktól kezdődően, amikor is a működésünkre kihatással is bíró sarkalatos – illetve mindenekelőtt az új önkormányzati – törvények, illetve azok végrehajtási jogszabályainak meghozatala az Országgyűlésben megkezdődik, az ebből adódó helyi feladatok, a döntések önkormányzati átültetése, végrehajtása lesz majd részben a munka középpontjában, növelve a testületre – és így szükségképpen a jegyzőre is – háruló feladatokat. Mindezek mellett az elmúlt hetekben főként a hatósági vonalon igyekeztem az ismereteimet a hivatalon belül elmélyíteni.

– Változások is várhatók ezen a téren?
– A minap Navracsics miniszter úr a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program miniszteri bemutatóján dióhéjban vázolta az elképzeléseket, s jelezte: az önkormányzati és államigazgatási jogköröket 2013-tól valószínűleg szétválasztják. Jelentős változások várhatóak, hiszen egyes feladataitól megszabadulnak majd az önkormányzatok; ilyenek lehetnek az államigazgatási hatósági jogkörök is, illetve azok közül egyesek. A mostani tudomásom szerint az építésügyi, a gyámügyi és az okmányirodai feladatok lesznek azok, melyek a kormány-, illetve az újonnan felállításra kerülő járási hivatalhoz vándorolhatnak.

– Utóbbi kapcsán viszonylag gyorsan intézkedett a polgármesterrel arról, hogy a keleti városrészben szeptembertől kihelyezett ügyfélszolgálati irodát nyitnak. Hogyan állnak az előkészületek?
– Igyekszünk plusz erőforrások igénybevétele nélkül, a rendelkezésünkre álló anyagiak és a mostani létszám felhasználásával létrehozni az irodát. Az egyeztetések a munkák megszervezéséről folynak, így szinte bizonyosan állíthatom: őszig feláll a működés, s kollégáink a fontosabb ügyekben fogadják majd a környék lakóit, illetve kérelmeiket. A jellegzetes okmányirodai ügyintézést igyekszünk kialakítani oly módon, hogy az ügyfélnek elegendő legyen a külső helyszínen leadni a papírjait, illetve a szükséges nyomtatványokat, s ugyanott vehesse majd fel a friss igazolványokat, engedélyeket, egyéb okmányokat is.

– Az irodával kapcsolatos szervezőmunka mellett is lesz tennivaló a hivatalban a nyáron, hiszen a közgyűlés döntéseinek jó részét most kell végrehajtani. Ezt követően az őszi ülésszakban a törvényi változások átültetése lesz soron. Bírják majd erővel?
– A városházán jó ideje létszámstop van, így a rendelkezésünkre álló erőinket kell a lehető legnagyobb hatásfokkal kihasználnunk. Ennek egyik lehetséges módja, hogy – természetesen kizárólag indokolt esetben, és szigorúan a jogszabályi keretek között – túlmunkát rendelünk el a hivatal azon szervezeti egységeinek dolgozói tekintetében, ahol a leginkább feltorlódnak a teendők. Sok feladatra számítok a következő időszakban, de nem akadályozhatja semmi a munkát, s új dolgozókat sem kell felvennünk.

Hirdetés