11 évest akart kirabolni

A szigetvári rendőrök elfogták a 15 fiút, aki erőszakkal akart pénzhez jutni egy 11 éves kisgyerektől.

A rendőrség ügyeletére 2014. július 2-án 14 óra 16 perckor érkezett bejelentés, amely szerint négy fiatal Szigetváron a Széchenyi utcában vitatkozik, amely már tettlegességgé fajult.

A rendőrök a helyszínen beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 11 éves fiútól egy ismerőse készpénzt követelt, miután a követelésének nem tett eleget a nyakát megragadta, fojtogatta, meg is ütötte, ekkor társai elszaladtak a helyszínről. Egy járókelő avatkozott közbe, mikor a támadó is elmenekült.

A rendőrök azonosították a három fiút, akiket előállítottak.

A 15 éves támadót rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Vele szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság őrizetbe vétele mellett folytatja a büntetőeljárást – írja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés