12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzóna13 halott, egy magyar sérült a buszbalesetben

13 halott, egy magyar sérült a buszbalesetben

Egy magyar sérültje van a vasárnap reggeli spanyolországi buszbalesetnek – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek.

Kifejtette: a buszbalesetben egy 24 éves magyar fiú sérült meg, mindkét keze eltört.

A barcelonai magyar főkonzulátus munkatársa telefonon beszélt vele, és az egyetemista elmondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, a családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget.

Azt is elmondta, hogy ő volt az egyedüli magyar a buszon.

Az egyetemistákat szállító autóbusz Valenciából Barcelonába tartott, a barcelonai egyetemeken Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta.

buszbaleset

 

A diákok a hagyományos tűzijátékünnepen, a Fallason vettek részt Valenciában, és visszafelé tartottak Barcelonába az AP7-es autópályán, amikor reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a Tarragona tartománybeli Freginals közelében a jármű balesetet szenvedett. A balesetben a busz 13 utasa meghalt, legalább harmincan súlyosan, további 13-an pedig könnyebben megsérültek.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő