Téliesítenek a mentősök

Az Országos Mentőszolgálatnál ellenőrzik a járművek abroncsainak állapotát, a hóláncok épségét, felkészülnek a téli szezon jellegzetes eseteire, a kihűlésre, fagyásra, az eséssel járó gyalogos balesetekre, koccanásokra, karambolokra – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kedden, az MTI megkeresésére.

Minden mentőautón ellenőrzik az abroncsok állapotát, a hóláncok épségét. Az autók legalább négy-évszakos gumiabroncsokkal közlekednek, de már egyre több mentőjármű – köztük az új, sárga mentőautók is – rendelkeznek speciális téli gumikészlettel – emelte ki Győrfi Pál.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője mindenkit arra kér, hogy a téli, zord időjárási körülmények között fokozottan ügyeljen a környezetében élő gyenge, idős emberekre. Mint kiemelte: “őket a hideg napokban nem szabad egyedül hagyni, mivel különösen nagy veszélynek vannak kitéve”.

Az utcán ugyancsak nagyobb odafigyelésre lesz szükség, sokan ugyanis a szemünk előtt, mégis észrevétlenül halnak meg. A mentőszolgálat szóvivője arra is kitért, hogy bár az sok esetben inkább szociális feladat, a mentők a hajléktalanokra is igyekeznek odafigyelni, mindenkin a megfelelő módon segíteni.

Ha valaki állapota “gyanúsnak” tűnik, vagy a rosszullét, életveszély jelei mutatkoznak rajta, minél előbb segítséget kell hívni hozzá – emelte ki a szóvivő, de egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a kihűlés veszélye nem csak az utcán élőket fenyegeti. Sokan fűtetlen helyiségekben, otthonukban hűlnek ki, fagynak meg.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a közhiedelemmel ellentétben ilyenkor különösen veszélyes alkoholt fogyasztani. Az ital nagy mennyiségben megbéníthatja a szervezet hőtermelését, vagyis lényegében “elősegíti a test gyors és életveszélyes kihűlését”.

Mindezek mellett ebben az időszakban sokan kerülnek kórházba szén-monoxid-mérgezéssel is, mivel a kéményt, fűtőtestet nem ellenőriztetik, vagy – korszerű fűtési eszközök híján – barkácsolt fűtési megoldásokat alkalmaznak. Ez szintén tragédiához vezethet – emelte ki Győrfi Pál.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szerdán többfelé csúszóssá válhatnak az utak; a várható talaj menti fagy miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkFukarkodnak a pénzzel
Következő cikkSandy pusztított