1500-an kértek lakhatási támogatást

Már több mint 1500-an vették igénybe a lakóhelyüktől távol dolgozók lakhatási támogatását a program elindítása, 2012 október eleje óta – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Czomba Sándor egy Gyáli út raktárbázison köszöntötte a program 1500-dik résztvevőjét és emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban számos olyan programot indított el, amely a foglalkoztatás bővítését segíti.

Ezek közül a lakóhelyüktől távol dolgozók lakhatási támogatása azok számára jelenthet megoldást, akik az ország határain belül szeretnének munkát találni, de ott, ahol laknak, nincs erre lehetőség.

Hangsúlyozta, hogy bár már az előző kormány idején is működött hasonló program, de azt például 2004-ben mindössze négyen, 2006-ban pedig hatan vették igénybe. Nem volt ugyanis életszerű, mert csak néhányán ezer, esetleg tízezer forintot lehetett havonta támogatásként kapni – mondta, és hangsúlyozta, hogy ezért a mostani kormány átalakította a támogatási rendszert. Az 1500 igénybevevő pedig a program életszerűségét bizonyítja szavai szerint.

Megerősítette, hogy a programot folytatják, mivel már korábban úgy ítélték meg, hogy azzal 1000-2000 ember kaphat segítséget. Eddig egyetlenegy kérelmet sem utasítottak el forráshiány miatt, és ezután sem fognak, mert felülről nyitott a rendszer – tette hozzá.

“Hosszú távon pedig az a cél, hogy a munkahelyek menjenek oda, ahol sok a munkáskéz.” Ezért indultak tavaly év elején a szabad vállalkozási zónák, amelyek a munkahelyteremtést szolgálják az alacsony foglalkoztatási  térségekben, és ahol a program eredményeként több mint 200 új munkahely jött létre – tette hozzá.

A lakhatási támogatást maximum 18 hónapig lehet igénybe venni, az első hat hónapban legfeljebb 100 ezer, a második hatban 60 ezer, a következő fél évben pedig 40 ezer forintot kaphatnak a pályázók.

Az ezerötszázadik támogatást nyert pályázó egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatalember, aki egy Mátészalka melletti faluban lakik, és most a fővárosban él. Egy ipari takarítógépeket szervizelő cégnél kapott munkát.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. A képviselők pedig 4 évig kaphatnak lakhatási támogatást az amúgy is magas fizetésük mellé. Pl. Pálfynak is van lakása, mégis kaphatott, de vannak még jó páran. Talán nekik is igy kellene a jövőben kapni, hogy 1,5 évig járjon csak a támogatás. utána oldja meg, ahogy tudja.

Comments are closed.