370 ezer migránst regisztráltak eddig Magyarországon

Eddig 370 ezer menekültet regisztráltak Magyarországon, őket a nemzetközi jog alapján visszaküldhetik a nyugat-európai országok – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek.

Lázár János kampánykörútján exkluzív interjút adott a lapnak, azt azonban teljes terjedelemben csak a keddi lapszám közli majd.

Csak idén 28 ezren jöttek a határainkhoz, ám mindössze 5 százalékuk vallotta magát menekültnek – olvasható a Magyar Nemzetben.

A miniszter kijelentette: Magyarország nem lép ki az unióból akkor sem, ha a “nem” győz az októberi népszavazáson, és Brüsszel ennek ellenére is kvótát akar az országra kényszeríteni.

Százöt határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 20, szombaton 22, vasárnap 53 migránst tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák. Az ország területén mélységben és más külső határszakaszokon 10 határsértőt fogtak el, két gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult eljárás a hétvégén.

A július 5-én hatályba lépett új szabályok szerint azokat a migránsokat, akiket a szerb vagy a horvát határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül feltartóztatnak, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás, a román és ukrán határszakaszon elfogottak esetében idegenrendészeti eljárás indul.

Az elmúlt héten a szerb-magyar határ térségében 195 migránst tartóztattak fel és kísértek vissza az egyenruhások, a megelőző héten – szeptember 5-től 11-ig – ez a szám 280 volt. Más külső határszakaszon és mélységben a héten 15 határsértőt fogtak el – derül ki a rendőrségi összesítésből.