71 halott volt a teherautóban

A szlovák rendőrség készen áll arra, hogy segítséget nyújtson az osztrákoknak az osztrák A4-es autópályán elhagyott teherautóban holtan talált menekültek tragédiájának felderítésében – közölte Michal Slivka, a szlovákiai országos rendőrigazgatóság szóvivője csütörtökön Pozsonyban.

A halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható – mutatott rá az Aktuality.sk pozsonyi hírportál. A Hyza közlése szerint a teherautót a cég korábban eladta, és az új tulajdonos pedig a magyarországi MasterMobilKer Kft-nek adta tovább.

A reklámfeliratok alapján a prágai CTK hírügynökség szerint valószínű, hogy a teherautó valamilyen módon összefüggésbe hozható a Hyza húsfeldolgozó üzemmel. A Hyza 2006 óta a csehországi Agrofert mezőgazdasági és élelmiszeripari csoport része, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter.

Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője a hírekre reagálva közölte: nem valószínű, hogy az Ausztriában talált teherautó jelenleg a Hyza tulajdonában van.

“A cégnek hat kocsija van, a mozgásukat ellenőrző rendszer szerint jelenleg mind Szlovákia területén találhatóak. A Hyza ráadásul nem szállít árut Ausztriába. Meglehet, hogy olyan kocsiról van szó, amelyet korábban eladtunk, de az új tulajdonos még nem ragasztotta le a régi reklámokat. Ezt a feltételezést azonban még ellenőrizni kell” – mondta Hanzelka újságíróknak.

A Hyza nagytapolcsányi (Topolcany) központja csütörtök délután közölte: az Ausztriában talált tehergépkocsi azon 21 autó közé az autók tartozik, amelyeket 2013 és 2014 folyamán a cég eladott.

“Sajnos néhány kocsi valószínűleg rossz kezekbe került” – jegyezte meg Mikulás Sranko, a Hyza szóvivője. Hozzátette: a cég azt már nem figyelte, hogy az új tulajdonos mit csinál a kocsin lévő Hyza-reklámokkal. Sranko megerősítette az Agrofert szóvivőjének közlését, amely szerint a Hyza jelenlegi autói az ellenőrző rendszer szerint mind Szlovákia területén találhatóak.

A szóvivő később az MTI tudósítójával azt is közölte, hogy sikerült kideríteni, kinek adták el az Ausztriában talált teherkocsit. Sranko azt mondta, hogy az új tulajdonos egy szlovákiai vállalat, az autót, amelyről a régi reklámokat nem távolította el, továbbadta a magyarországi MasterMobilKer Kft.-nek. “Az ügy felderítésében a Hyza továbbra is szorosan együttműködik a szlovák rendőrséggel” – szögezte le a szóvivő.

A 2011-ben alapított MasterMobilKer Kft. – a ceginfo.hu szerint – fő tevékenységi köre a gépjármű- és könnyűgépjármű-kereskedelem, de a profiljához tartozik még a fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem, gépjárműjavítás, -karbantartás, fizikai közérzetet javító szolgáltatás és éttermi, mozgó vendéglátás.

Székhelyként a főváros 14. kerületében lévő Szugló utca 82. van feltüntetve, de a zuglói kormányhivatal egyik – az interneten elérhető – 2014-es végzésében, amelyet egy közlekedés igazgatási ügyben indítottak az áll, hogy hiába született döntés a kft. ügyében, nem lehetséges a postai kézbesítés, mert az ügyfél székhelyére küldött levelek “elköltözött” jelzéssel érkeznek vissza a hatósághoz.

A hárommillió forint törzstőkével alapított cég legutolsó, 2013-as, nyilvános bevételi adatai szerint a nettó árbevétele több mint 300 millió forint volt. 2014-re vonatkozóan nem nyújtottak be mérleget.

A ceginfo.hu adataiból kiderül az is, hogy a tulajdonos egy magyar férfi, akinek lakhelyeként egy Kecskeméthez közeli tanya van feltüntetve. A cégjegyzésre jogosult 2015 májusa óta egy Ukrajnában született és ottani lakhellyel rendelkező férfi, akinek kézbesítési megbízottja egy magyar férfi petőszállási lakcímmel.

A cég üzletrésze végrehajtással az adóhatsághoz került 2015 júniusi hatállyal.

Az MTI megpróbálta elérni a kft. tulajdonosát, de nem sikerült.

Pénteken kiderült, hogy 71 holttestet találtak a nyomozók az autóban. A rendőrség eredetileg ötvenre becsülte a Magyarországról érkezett gépkocsiban talált halottak számát.

Az Index arról ír, hogy Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi rendőrparancsnok csütörtök este azt mondta: a holttestek állapota arra utal, hogy egy-másfél nappal ezelőtt halhattak meg még Magyarországon. Az osztrák rendőrség szerint a teherautó szerda kora hajnalban Budapestről indulhatott Ausztria felé. A sofőr elmenekült, nagy erőkkel keresik – illetve, ha a Kronen Zeitung információja helyes, akkor akár már el is foghatták Magyarországon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés