86 milliárd forint a fogyatékkal élőknek!

A kormány az idén 86 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élő emberek támogatására – közölte a kormányszóvivő kedden Debrecenben, a Fény Felé Alapítvány Kincsesláda kreatív stúdiójának átadásán – adta hírül az MTI.

Kurucz Éva elmondta: 2010 óta folyamatosan emelkedik a támogatás összege, novemberben több mint 114 ezer fogyatékkal élő ember kapott ilyen címen ellátást.

Hozzátette: jelenleg 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik az országban, kétszer annyi, mint 2010 előtt.
A kormányszóvivő emlékeztetett rá, hogy december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja. A kormány elkötelezett a fogyatékkal élő emberek iránt, mint ahogy az alaptörvény is rögzíti: Magyarország megvédi a fogyatékkal élő embereket, és segíti munkaerő-piaci elhelyezkedésüket, oktatásukat, képzésüket – sorolta Kurucz Éva. A kormány megemelte a kiemelt ápolási díjat a súlyos betegek otthoni ápolása esetén az alap ápolási díj 180 százalékára. Az 53 ezer forintos havi juttatást jelenleg nyolcezren kapják – fűzte hozzá a kormányszóvivő.

Boros Attila, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főosztályvezetője elmondta: 2013-tól – pályázati formában – egységessé vált a rehabilitációs támogatások rendszere. Bér- és költségtámogatásokra 35 milliárd forintot biztosított a kormány, ebből több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása valósult meg.

A debreceni Fény Felé Alapítvány a rehabilitációs pályázat segítségével 2013-ban 13, az idén 26 fogyatékkal élő foglalkoztatását oldotta meg, jövőre ebben a formában 36 foglalkoztatottat támogatnak – mondta el a Kincsesláda kreatív központjuk átadásán az alapítvány elnöke.
Suller Attiláné Polgár Márta közlése szerint a stúdió létrehozására csaknem 20 millió forint támogatást nyertek, és további tíz munkahelyet létesítettek a megváltozott munkaképességű debrecenieknek. A kreatív stúdió boltként is működik: a fogyatékkal élő emberek által természetes anyagokból készített tárgyakból származó bevétel az ellátásukat egészíti ki – jelezte az alapítvány elnöke.

Hirdetés