5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA 112 lesz az egységes segélyhívó szám

A 112 lesz az egységes segélyhívó szám

Miniszteri biztos irányítja az egységes segélyhívó rendszer megvalósítását, illetve a Robotzsaru elnevezésű integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer kidolgozását.

A Magyar Közlöny szerdai Hivatalos Értesítője szerint Pintér Sándor belügyminiszter erre a posztra Hajzer Károlyt nevezte ki, aki a Belügyminisztérium informatikai főosztálya vezetői munkaköre mellett látja el jövőbeni feladatait.

A miniszteri biztos feladata lesz az egységes segélyhívó rendszer tervezésének és megvalósítása előkészítésének az irányítása, az ezzel összefüggő döntések koordinálása. Ugyancsak feladata a Robotzsaru elnevezésű integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer fejlesztésével és egyes kormányzati szerveknél, valamint az ügyészségeken és a bíróságokon történő bevezetésével, illetve kiterjesztésével kapcsolatos teendők szervezése és felügyelete.

Az értesítő szerint a miniszteri biztos kinevezése az utasítás hatálybalépésétől legfeljebb hat hónapra szól. Hajzer Károlynak feladatai ellátásáról havonta jelentést kell tennie Pintér Sándor belügyminiszternek.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) júliusban jelentette be, hogy hárommilliárd forintból Miskolcon, az egykori honvédségi bázison épül ki a 112-es telefonszámon hívható országos segélyhívó egyik központja, amely csaknem ötszáz embernek ad majd munkát.

Az új rendszernek köszönhetően a katasztrófavédelmet, a tűzoltóságot, a rendőrséget és a mentőket érhetik el mindazok, akik a 112-es hívószámot tárcsázzák.

A tervek szerint idővel kivezetik a jelenlegi 104-es, 105-ös, 107-es számokat, és helyüket a szintén ingyenes hívható 112 veszi át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő