10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaA Fidesz növelné az ország védelmi képességeit

A Fidesz növelné az ország védelmi képességeit

A cél az ország védelmi képességének növelése és az, hogy fel lehessen lépni a terroristák ellen – közölte a Fidesz-frakció, miután kormánypárti képviselők kedd délután benyújtották az Országgyűlésnek a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosító javaslatukat.

A Fidesz-frakciónak az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: az ország védelmi képességének növeléséhez és a terroristák elleni fellépéshez a kormánynak minden olyan eszközt meg kell adni, amely más európai kormányok rendelkezésre áll.

Ismertették: az alaptörvény-módosítással különleges jogrendként létrehoznák a terrorveszélyhelyzetet, és biztosítani szeretnék a honvédség bevethetőségét a terrorellenes küzdelemben.

Azt írták: a magyar emberek biztonságának garantálásáért a javaslatokat szeretnék minél előbb elfogadni, és megkezdeni a terrorizmus elleni akcióterv végrehajtását.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ehhez szükség lesz az ellenzék támogatására is, ezért ismételten azt kérték a baloldaltól, ne csináljon „politikai ügyet” a magyar emberek biztonságából. Az MSZP ugyanis – tették hozzá – elutasította még az egyeztetés lehetőségét is, és egyszer sem ült le a tárgyalóasztalhoz, ahol az alkotmánymódosítást elkészítették.

Hozzátették: ha a baloldalon múlott volna, „ma bevándorlókkal és potenciális terroristákkal lenne tele Magyarország is”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő