5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA Mauzóleumig vinne a 30Y járat

A Mauzóleumig vinne a 30Y járat

Két buszjárat esetében is megváltoztatja a menetrendet a Pécs Közlekedési Zrt. a tervek szerint. A 30Y elnevezésű járat hosszabb útvonalon, egészen a Zsolnay Mauzóleumig közlekedhet, valamint a reggeli 7:45-kor induló 26A jelű busz helyett 25A-járatot indítanának.
Mint az a kapcsolódó városházi előterjesztésekből kiderül, a tavaly szeptember elseje óta a Kürt utca és a Tudásközpont között közlekedő 30Y járat menetrendjének változtatását a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke kezdeményezte, amely februárban költözött a Zsolnay Negyedbe. Felvetve, hogy a főként egyetemisták által használt járat egészen a Zsolnay Mauzóleumig vihetné az utasokat.

A változtatás következtében a Tudásközpont parkolója mentesülne a buszközlekedéstől, s helyette a járat érintené a Balokányt, a Zsolnay Mauzóleumot és visszafelé úton a negyed nyugati kapujához közel eső Major utcai megállót. Az előterjesztés szerint az útvonal emiatt 700 méterrel nőne, a menetidő azonban változatlan marad, a felmerülő költségeket pedig a PK Zrt. viselné.

A nyugati városrészben pedig a reggel nyolc órás munkakezdéssel kapcsolatos igényekhez igazodva változna a menetrend. Eszerint munkanapokon az Uránváros – Korsó utca között a patacsi elágazó érintésével közlekedő 26A járat 7:45-kor induló busza helyett 25A jelzésű járat indítására lenne szükség, amely végállomásától, a Tettye Forrásháztól 7:52-kor indulna vissza Uránvárosba.

Megszűnt a Rákóczi úti bérletpénztár

Az alacsony kihasználtság miatt március 9-én megszüntette a Rákóczi út 77-es szám alatt található bérletpénztárát a PK Zrt. – közölte a közlekedési társaság. A Kertvárosi Autóbusz-állomáson működő időszakos bérletpénztár azonban – az utasok kérésére, valamint színvonalasabb kiszolgálásuk érdekében – április 10-től állandó pénztárként üzemel. Nyitva tartása: minden munkanap 7.00–16.00 óra (ebédszünet: 12.00–12.30 óra). A többi pénztár zavartalanul üzemel a továbbiakban is – hívták fel a buszozók figyelmét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő