7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapElmondomA mi dolgunk is a kaszálás

A mi dolgunk is a kaszálás

Az alábbi levelet egy olvasónk juttatta el szerkesztőségünknek annak kapcsán, hogy Páva Zsolt polgármester az elmúlt héten felszólította a városüzemelési társaságot, hogy a közterületeken nagyobb intenzitással kaszáljon, a pécsieket pedig arra kérte, hogy rendezzék saját portáikat.

„Tisztelt szerkesztőség, tisztelt pécsi lakótársaim!

Olvasom a hírportálokon, blogokban, hogy felháborodás kísérte a polgármesteri jelzés, miszerint ideje lenne kaszálnia a városi tulajdonú cégnek, s ideje lenne nekünk is fűnyírót fogni a munka érdekében.

Egyetértek: a közlemény félreérthető volt, de nem azt adta utasításba Páva Zsolt, hogy sarlóval, kaszával, benzinmotoros fűnyíróval felszerelkezve vonuljanak a pécsiek az utcára, s kezdjenek társadalmi munkába.

A kérés arra irányult, hogy mindenki a saját portáját igyekezzen mielőbb rendezni, ha már mindent elborít a gaz a városban.

Tetszik tudni van az a másfél méter, amit házunk előtt nekünk kell nyírnunk. Minden európai országban, így Pécsen is komoly jogszabály, úgy tudom itt helyi rendelet rendelkezik arról hogy kötelességünk, még a társasházakban élőknek is, a portájukat télen csúszásmentesíteni, nyáros seperni, ha füves területről van szó, kaszálni.

Persze Európában nem fordulhat elő ilyen polgármesteri kérés, hiszen ezzel az emberek nagy része tisztában van, tudja a dolgát, s tudja: a többiek őt nézik ki a városból, ha kupleráj van az épülete előtt.

Nálunk, meg tőlünk keletebbre reagálnak csak így az emberek, mint most néhányan… Nyilván ők a közterületi fákról a családi ház kertjébe a szél által befújt leveleket is összeszedetnék a várossal, tán még takarítóbrigádot is rendelnének a lakásba, mert a város porát, sarát viszik haza cipőjükön.

Emberek, pécsiek vagyunk, mutassunk már példát, és vegyük a fáradtságot. Aki külföldi idejön hozzánk, benéz az udvarunkba, megnézi a portánkat, nem a polgármestert fogja szidni, hanem bennünket.

Üdvözlettel:
Tóth Ferenc, bolti eladó, újhegyi lakos”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő