11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA munkahelyvédelmi akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintje

A munkahelyvédelmi akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintje

A munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje – mondta Rogán Antal pénteken Tatán, a „Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye” elnevezésű rendezvényen.„A munkahelyvédelmi akcióterv felkészülés a Magyarország előtt álló 2013-as és 2014-es kihívásokra. Európában a pénzügyi és gazdasági válság súlyosbodik, a gazdaság teljesítménye csökkenő tendenciát mutat, a foglalkoztatottság növekedésének kétéves trendje megtört” – ismertette a Fidesz frakcióvezetője.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország készen áll arra, hogy a nehezedő feltételek mellett is helyt tudjon állni a versenyben, illetve biztosítani tudja a foglalkoztatottság jelenlegi, növekvő szintjét, és garantálni tudja az ország pénzügyi, gazdasági stabilitását.

A politikus ismertette a már elfogadott munkahelyvédelmi akcióterv és a vállalkozók számára bevezetni tervezett könnyítések részleteit, hozzátéve: az adócsökkentések a Magyarországon működő vállalkozások több mint 90 százalékának életét könnyíthetik meg. Azonban ezeket az adózási formákat választani kell, ezért felvilágosító kampányt indul, hogy decemberig az érintettek döntést hozhassanak – jelezte.

A frakcióvezető megnyugtatónak nevezte, hogy a kormány döntésével lehetővé vált a következő évi költségvetésben az államadósság csökkentése és a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítása a jegybanki tranzakciós illeték nélkül.

A jegybanki tranzakciós illetékről szóló újságírói kérdésre Rogán Antal kijelentette: „én azok közé tartozom, akik ezt olyan dolognak tartják, amin érdemes gondolkodni hosszabb távon is. A jegybanki pénzügyi műveletek adóztatása a spekulációt adóztatja, azokat az embereket, akik adott esetben a forint ellen spekulálnak. (…) Megértem a kormányt, hogy enged a jegybanki tranzakciós illetékből, de ezen gondolkodni kell, ha a spekulációt ténylegesen és érdemben adóztatni szeretnénk”.

A „Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye” rendezvényen a házigazda megye látta vendégül Fejér és Győr-Moson-Sopron megye közéleti személyiségeit a Tatai Edzőtáborban. A rendezvény keretében állásbörzét szervezett a megyei munkaügyi központ.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott tájékoztatása szerint a börzén 600 álláshelyet kínáltak, és mintegy 400 esetben találkozott egymással a munkaadók és a munkavállalók elképzelése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő