A „nagy generáció” kosármeccsel emlékezik Horváth Juditra

Szeptember 12-én lesz 20 esztendeje, hogy végleg távozott közülünk Horváth Judit, a pécsi női kosárlabdázás egyik legjelesebb alakja. Halála évfordulóján koszorúzással és egy emlékmeccsel tisztelegnek előtte egykori játékostársai.

Ki ne emlékezne a pécsi kosárlabdabarátok közül Horváth „Juci” különleges, kétkezes fej fölötti dobásaira, még inkább a ’90-es évek végének legendássá vált pécsi bajnoki döntőire, amelyen a PVSK (különféle szponzornevekkel toldalékolt) gárdái az ő irányításával telt házak előtt játszottak, és többnyire nyertek a Lauber Dezső Sportcsarnokban. 1997 szeptember 12-én azonban, épp a bajnoki nyitány előtti napon egy kismotorbaleset áttérítette őt az égi kosárpályákra – kimagasló sportemberi tulajdonságait, illetve annak a korszaknak a pályákon kívül is összetartó kosarasgenerációja jóvoltából emlékét számtalan fórumon őrzik, ápolják azóta is.

Az ezredforduló utáni esztendőkben rendeztek már a tiszteletére emléktornákat is, Rigó István szobrászművész „róla” mintázta a sportcsarnok bejáratánál a 2004-es Euroliga F4 előtt felállított Kosárlabdázónő című szobrot; 11-es mezét pedig a PVSK halála után végleg visszavonultatta – ezt egyébként mindkét „utódcsapat”, a PEAC és a Pinkk is tiszteletben tartja most is.

Halála 20. évfordulóján pedig egy pécsi emlékmeccsre verbuválták össze az egykori játékostársakat. A szervezés dandárját egy régi szurkoló, az MTV gyártásvezetője, Lantos Zsolt vállalta magára, az ő fejéből pattant ki egyébként magának a mérkőzésnek is az ötlete – mint mondta, ezzel szurkolói „adósságát” is igyekezett törleszteni azokért az élményekért, melyeket a számtalan pécsi összecsapás adott neki, amelyeken a csarnokban szurkolt azokban az időkben. Ő a PEAC, illetve a csarnok révén a PSN Zrt. háttértámogatásával személyesen kérte föl a résztvevőket, és ahogy az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón fogalmazott, örömteli és megható volt számára, amilyen magától értetődő természetességgel és szeretettel vállalta mindenki a „feladatot”.

Rátgéber László Horváth Judit egykori, és a keddi meccs egyik mai edzőjeként azt kérte a sajtótájékoztatón, hogy ennek a találkozónak senki se a sportszakmai erényeit keresse majd kedd délután, mert nem azok lesznek a fontosak. Sokkal inkább az az emocionális, emberi és társadalmi oldal, amely ebben az összefogásban, a tragikus esemény ellenére pozitív töltetű közös emlékezésben nyilvánul meg.

Mint mondta, Horváth Judit nem volt „őstehetség”, nem a technikája vagy a fizikuma emelte messze az átlag fölé – hanem páratlan szíve, lelkesedése, akarata, sportolói és emberi kvalitásai, amelyek végül a válogatott csapatkapitányi tisztéig segítették. Hasonlóképpen vélekedett egykori csapat- és válogatott-társként Sztojkovics Éva, aki ugyancsak azt a példás összetartást hangsúlyozta, amely a múló évtizedek ellenére jellemzi az egykori PVSK-s csapatot, mint mondta, biztos benne, hogy a mostani meccs kapcsán sem a szomorúság, hanem a sok kellemes közös emlék uralja majd a hangulatot közöttük.

A szeptember 12-i program nyitányaként a csapat 11.45-kor a pécsi köztemetőben Horváth Judit és Fűzy Ákos sírjánál helyez el egy-egy szál virágot, majd a közös ebéd után 15.30-kor a sportcsarnokbeli emléktáblák előtt hajtanak fejet.

16.30-kor dobják fel bent a parketten a labdát, amelyen a PVSK szenior a Nosztalgiaválogatottal „csap majd össze”. Érdekességként – tekintettel arra, hogy szinte mindannyian büszkélkedhetnek e címmel – mindkét együttes az MKOSZ által készített válogatott-mezben lép pályára. A találkozó előtt kapunyitás 15.30-kor, a belépés a mérkőzésre ingyenes.

A két együttes tervezett összeállítása

PVSK:
Anitics Lívia, Csák Magdolna, Darida Csilla, Hoffman Petra, Iványi Dalma, Keller Annamária, Manci, Sztojkovics Éva, Veress Judit, Heller Anita, Donkó Orsolya, Antolovics Adél, Tahi Bernadett, Kiefer Csilla, Russai Petra.
A kispadon: Rátgéber László, Vertetics István.

Nosztalgiaválogatott:

Kosjár Kata, Károlyi Andrea, Béres Tímea, Englert Orsolya, Bíró Anikó, Hagara Zsuzsa, Papp Kriszta, Bagoly Vera, Bukovszki Mónika, Ambrus Erzsébet, Mészáros Kornélia.
A kispadon: Tursics Sándor, Lukács Béla.

Hirdetés