12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaA német kormány sem tudja már, hogy mit csináljon

A német kormány sem tudja már, hogy mit csináljon

Nincs egyetértés a német kormánykoalícióban az úgynevezett repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló javaslatról, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban, gyorsított eljárással kell eldönteni, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) szerdán hűvösen fogadták a felvetést.

Az SPD parlamenti (Bundestag) frakciójának belügyi kérdésekben illetékes szóvivője, Burkhard Lischka szerint a koalíciós partnerek teljességgel értelmetlen gondolatot vetettek fel.
A frakció ügyvezetője, Christine Lambrecht kevésbé élesen fogalmazott, azt mondta, kétségesnek tűnik a megoldás hasznossága, de az SPD majd csak a részletek tisztázása után formál véleményt az ügyben.

Burkhardt Lischka szerint a javasolt eljárás ugyan működhet egy kerítéssel körülvett repülőtéri terminálon, de a 3757 kilométer hosszúságú országhatáron nem lehet alkalmazni. A menekültek a tranzitzónákat kikerülve a zöldhatáron kelnének át, így az eddiginél is több ember érkezne Németországba ellenőrzés és regisztráció nélkül.

A megoldást csak akkor lehetne alkalmazni, ha kerítést építenének a határokra, ilyesmibe pedig az SPD nem egyezne bele – jelentette ki Burkhardt Lischka .

A repülőtéri eljárás kiterjesztését nyilvánosan elsőként a CSU-s Bundestag-képviselők csoportjának vezetője, Gerda Hasselfeldt vetette fel egy keddi lapinterjúban, majd Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke is jelezte, hogy pártja erre vonatkozó javaslatot mérlegel.

Szerdán Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy interjúban azt mondta, hogy Németország még adós két, menekültügyi kérdéseket szabályozó uniós irányelv nemzeti jogba átültetésével, és ezek közül az egyik felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy bevezessék határaikon az úgynevezett szárazföldi eljárást.

„Ezt ismerjük a repülőtéri eljárásból, amelynek értelmében fel lehet tartóztatni valakit a repülőtéren és meg lehet vizsgálni, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan-e a menedékjogi kérelme, és vissza lehet küldeni” – mondta a német belügyminiszter.

„Én is valami ilyesmit képzelek el az irányelv átültetésében, és ez most biztosan megvitatjuk” – tette hozzá Thomas de Maiziere.

Az elképzelés középtávú megvalósításának esélyeit firtató kérdésre azt mondta, hogy az uniós irányelvet „gyorsan” kell átültetni a német jogba, és a koncepció ugyan egyelőre vitatott, „de ha minden vitatott intézkedést leállítunk, csak azért, mert vitatják őket, akkor nem jutunk egyről a kettőre”.

A menekülthullám a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta drámaian fölerősödött, és elsősorban Bajorországot érinti. A határellenőrzés szeptember 13-i visszaállítása nem csökkentette a migrációs nyomást, mert a határsértők beutazhatnak az országba, ha jelzik, hogy menedékjogi kérelmet akarnak benyújtani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő