12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeA pápával találkozott a pécsi püspök

A pápával találkozott a pécsi püspök

A Vatikánba látogattak a napokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, köztük Udvardy György pécsi megyés püspök is. A látogatáson Ferenc pápával is találkoztak a magyar egyházi vezetők.

A Vatikánba voltak hivatalosak a napokban a magyar püspökök, a megbeszélések során Ferenc pápával is találkoztak. Udvardy György pécsi megyés püspök a Vatikáni Rádiónak elmondta, természetesen nagy élmény volt számára a találkozás a Szentatyával.

Mint mondta, mivel a püspöki konferencián a hitoktatás kérdése az ő szakterülete, ezért Ferenc pápával is ebben a témában beszélt.

– Püspöktársaimmal együtt sok-sok témát érintettünk, én magam részéről a püspöki konferencián belül a hitoktatásért vagyok felelős, és ezért ezt a témát hoztam elő, hiszen óriási lehetőséget jelent Magyarországon az iskolai hittanoktatás ilyen mértékű bővítése – mondta Udvardy György a Vatikáni Rádiónak. – Természetesen nagyon sok nehézség is mutatkozik ezen folyamat mentén. Számomra is megerősítő és bátorító volt Ferenc pápának az a gondolatsora, amikor az értelem és a szív kapcsolatáról beszélt: mennyire fontos, hogy értelmileg is megalapozzuk a hitünk tanítását, a kultúrának és a nép lelkének az értését, valamint a mai ember küzdelmeinek a megértését. Önmagában egy információ nem biztos, hogy formálja az embert. Hogyan jutunk el az információtól a formálás területére, illetve hogyan tudjuk – és ez egy teljesen reális probléma otthon Magyarországon – az iskolában részt vevő növendékeket, szüleiket elhívni, bevonzani a plébániai közösségeinkbe? Ott tudjuk ünnepelni az Egyházat, az iskola nem annak a területe, nem is lehet, nem is feladata, de nagyon nagy munka az, ami az iskoláinkban az evangélium hirdetése által történik. Mivel sok-sok példát hozott erre vonatkozóan Ferenc pápa, így nagyon könnyű volt megtalálni a mi helyünket, a mi feladatunkat ebben.

További részletek a látogatásról itt olvashatóak.

(Fotó: Pécsi Egyházmegye)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő