A pécsiek nem menekülnek el

Bár az országos média napról napra arról számol be, hogy az államilag támogatott felsőoktatási helyek szűkítése és az álláskeresési nehézségek miatt fiatalok tömegei hagyják majd el az országot, a pécsi helyzet nem ezt mutatja.

Az érettségi időszakában több híradás is arról szólt, hogy tízezrével hagyják majd el a végzősök hazánkat. Okként a hátrányosabb továbbtanulási lehetőségek, a magyar munkaerőpiac és a fizetések nem megfelelő szintje hangzott el.

Nem eszik azonban ilyen forrón a kását pécsi tapasztalataink szerint. Munkatársunk több középiskola vezetőjétől, osztályfőnökétől is azt tudakolta, milyen jeleket tapasztalnak a fiatalok jövőjével kapcsolatban, számítanak-e tömeges elvándorlásra, illetve érzik-e, hogy sokan nem tudják folytatni tanulmányaikat. Három végzős diákot három különböző iskolából is felkértünk, számoljon be tapasztalatairól, s mondja el, barátai, ismerősei milyen jövőt terveznek maguknak.

Budán György, a Kodály Gimnázium végzős diákja azt mondta, ismeretségi köréből többen, de még mindig az erős kisebbség, s főként a fiúk gondolkodnak külföldi munkavállalásban. A távozni szándékozók nagy része egy-két esztendőre menne ki, hogy némi pénzt félretegyen.

Kaufmann Dorottya, a Szent Mór Iskolaközpont tanulója azt mondta, ismeretségi körében eleddig alig merült fel az elvándorlás. Olyat ugyan ismer, aki elmegy az országból, ám elsősorban továbbtanulási vagy nyelvtanulási szándékból. Véleménye szerint a legtöbben itthon próbálnak érvényesülni, s a megemelt keretszámok miatt ehhez vállalják a költségtérítést is.

Katits Benedikta szerint közel sem olyan borús a kép, mint ahogy azt a bulvármédia lefestette. Elmondta ugyanakkor: ismer pár embert, aki még nem tudja, mit akar, s ötlet szintjén foglalkozik a külföldi munkavállalással. Többen a megvalósítás szakaszában visszalépnek a külföldre hurcolkodástól – mondta.

Zalay Szabolcs, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatója úgy véli, mivel magas minőségű az iskolában az oktatás, a legtöbben be tudtak kerülni az egyetemekre tanulóik közül. Egy természetes folyamatról számolt csak be, amely azt mutatja, hogy nyelvi képzéseiknek hála, többen francia és német egyetemekre mennek, a diákok nagyobbik hányada azonban itthon marad.

Az Árpád Fejedelem Gimnázium vezetője, Takáts Laura arról számolt be, hogy a végzősök többsége családi segítséggel vagy diákhitellel eredeti elképzeléseit megvalósítva főiskolán, egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Ő ugyanakkor már megfigyelte, hogy többen foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával, mint az elmúlt években. E tanulók száma sem jelentős ugyanakkor, tette hozzá, hiszen messze a kisebbséget képviselik ők.

A kereskedelmi, idegenforgalmi és vendéglátóipari szakközépiskola egyik végzős idegenforgalmi osztályának osztályfőnöke, Varga-Pál Tünde is azt mondta, hogy a tanulók fele egyetemen folytatja, másik fele pedig a technikusi képzést választva marad az intézményben. Az elvándorlás természetesen a vendéglátósokat érinti az intézményben, ám az ő szakmájuk rendkívül piacképes külföldön.

Amrein György, a Zipernowsky szakközépiskola igazgatója azt mondta, a műszaki végzettségűek szakmájára nagy szükség van Magyarországon is, ráadásul az egyetem is több, államilag finanszírozott helyet biztosít a műszaki szakon tanulóknak.

Hozzátette ugyanakkor: azok az érettségizők közül, akik a technikusi képzést választva maradnak még egy évet az intézményben, többen fontolgatják, hogy megpróbálkoznak külföldi munkavállalással is.

Hirdetés

Comments are closed.