A számvevőszék az ügyészséghez fordult a Jobbik miatt

Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatóra érkezik pártja eredményvárójának helyszínén

Miközben Fogarasi Gábor pécsi jobbikos politikus arról beszélt parlamenti képviselőjelöltként, hogy pártja “tiszta kézzel” kormányozná az országot, addig a Jobbik nem engedi meg azt, hogy az Állami Számvevőszék a kétévente megszokott vizsgálatát lefolytassa.

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését – ezt közölte a szervezet kedden. A számvevőszék ugyanis többször kért adatokat a Jobbiktól, már júliusban, előzetesen tájékoztatta is őket a vizsgálatról, ám nem volt semmilyen reakció a párt részéről.

Mivel az ÁSZ nem nyomozóhatóság, ezért az ügyészséghez fordultak kedden, hogy a megfelelő lépéseket megtegyék. Mindez azért is pikáns, mert a párt az elmúlt hetekben a sajtóban is hangsúlyozta, hogy együttműködik a törvényességének ellenőrzésében, biztosítja az átláthatóságot. Korábban ráadásul nem gördítettek akadályt az ÁSZ munkája elé, és a számvevőszék alaposan át is tekinthette a párt gazdálkodását.

Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója szerint azonban a Jobbik jelenleg is együttműködne az Állami Számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák. Mint közleményében fogalmazott, a párt “ahogy eddig is, ezentúl is próbál együttműködni az Állami Számvevőszékkel, azonban kérjük, hogy ebben ők is legyenek újra partnerek. Jelenleg is át szeretnénk adni nekik a kért pénzügyi adatokat és dokumentumokat, de az Állami Számvevőszék válaszra sem méltat minket, pedig a Jobbik bármelyik percben kész ezt megtenni”.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés