12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaA Szeretetszolgálat felkészült a téli nagyüzemre

A Szeretetszolgálat felkészült a téli nagyüzemre

Mindenkit, aki igényli, el tud látni a Magyra Máltai Szeretetszolgálat, férőhelyek is bőven vannak a melegedőkben – mondta Aba Csaba, a szervezet intézményvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A vezető elmondta, hogy kedden kezdődik a téli kiemelt időszak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanellátó intézményeiben, amelyek Budapesten ötszáz embert is képesek befogadni éjszakánként.

Az utcán élőket, a főváros különböző pontjain, hat nappali melegedőben és három éjjeli menedékhelyen várják.
A téli időszakban irodákat alakítanak át, hogy legyen elegendő férőhely – tette hozzá.

A szervezet korábbi közleménye szerint várhatóan április végéig tartó téli krízisidőszakban az ellátás elsődleges célja, hogy senki se hűljön ki az utcákon, ezért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei senkit sem utasítanak el férőhelyhiány miatt.

A máltai szervezet Budapesten kilenc utcai gondozószolgálatot is működtet, ezek elsősorban a budai utcákat, parkokat, kapualjakat járják sorra, és az intézményi ellátást elutasító, a hidegben is kint maradó hajléktalanokról gondoskodnak. November közepétől minden nap útjára indul a szeretetszolgálat teajárata, amelyen szociális munkás felügyelete mellett már évek óta középiskolás diákok visznek forró teát és szendvicseket az utcán élőknek – írták.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő