8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA Szigetvári Rendőrkapitányság felhívása

A Szigetvári Rendőrkapitányság felhívása

Felhívás:

„A Szigetvári Rendőrkapitányság felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy az elmúlt időszakban megjelentek területünkön olyan házaló személyek, akik idős, egyedülálló embereket keresnek meg azzal, hogy kicserélnék a házuk régi, öreg, rozsdás ereszcsatornáját. Az elkövetők kistehergépkocsival, felszereléssel, többen érkeztek Az egyezség megkötését követően meg is kezdték a munkálatokat, majd miután végeztek, a megbeszéltnél jóval nagyobb összeget követeltek erőszakosan, a gyenge minőségű munkájukért cserébe. A vevők általában megijedtek a fenyegető szavak hallatán és kifizették a magasabb vételárat, mely összegek elérték a félmillió forintot is.

Eddigi eseteknél az ereszcsatorna csere mellett a szennyvízcsatorna tisztítás, illetve egy esetben homlokzatfestés is előfordult, mint látszatmunka.

Az ügyben sikerült felderíteni egy elkövetői kört, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy több utazó bűnözői csoport is ugyanilyen alibivel csapja be, illetve károsítja meg az időskorúakat.

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy lakásukba csak olyan személyeket engedjenek be, aki az Önök által előre megrendelt szolgáltatást jött elvégezni, vagy arcképes igazolvánnyal tudja magát igazolni.

Kérjük, hogy ismeretlen házaló személlyel soha ne kössenek üzletet, mert az ő célja nem a szakszerű munka elvégzése, hanem aránytalanul magas összegek megszerzése látszatmunka után. Ha ilyen, meg nem rendelt munkát vállaló személyek jelentkeznek házuknál, vagy lakókörnyezetükben, kérjük azonnal értesítsék a rendőrséget a 107, vagy 112 hívószámon.

Forrás: Szigetvári Rendőrkapitányság”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő