A válság hatására átalakul a fogyasztói magatartás

A válság hatására  átalakul a fogyasztói magatartás, a gazdasági kényszer erősíti a vásárlói tudatosságot, és ennek pozitív társadalmi következményei vannak – hangsúlyozta Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerdán a Henkel cég fogyasztói felmérését ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Henkel 2010-ben 10 országban több mint 5.600 fogyasztót kérdezett meg vásárlási szokásairól. A felmérés kiterjedt Németországra, Olaszországra, Spanyolországra, Franciaországra, Belgiumra, Hollandiára és Ausztriára, Közép-Európában pedig Magyarország, Lengyelország és Csehország fogyasztóit kérdezték meg.

A felmérés szerint a tudatos vásárlás, az előre gondolkodás, a fenntarthatóságra való törekvés egyre nagyobb teret nyer Magyarországon is, de a magyar fogyasztók egy jelentős része még mindig a szokásokon alapuló magatartást követi – mondta Törőcsik Mária.

A felmérésben részt vevő országokban három fogyasztói csoportot lehet megkülönböztetni: a takarékoskodók, az értékkeresők és a gondtalan vásárlók csoportját, viszont Magyarországon jelen van egy negyedik kategória is, “a szokások rabja” – emelte ki a marketing szakértő.

A takarékoskodók vásárlási szokásait “a lehető legolcsóbban” mottó határozza meg, ők alapvetően a termék ára alapján döntenek. Ebbe a csoportba tartozik a magyar vásárlók több mint 30, illetve a vizsgált európai országok vásárlóinak 34 százaléka – mondta Tomas Duffek, a Henkel Magyarország üzletág igazgatója.

Az értékkereső fogyasztók közé tartozik a megkérdezettek 29 százaléka Magyarországon, és 34 százaléka Európában,  ők a legjobb értéket felmutató terméket keresik, ennek érdekében pedig részletesen meg is tervezik a vásárlásaikat. Ez a vásárlói csoport két részre osztható: a lelkes értékkeresőkre, akik szeretnek vásárolni, és gyakran hódolnak is ennek a szokásnak, valamint az akciós értékkeresőkre, akiknek viselkedésére leginkább az akciók és különleges ajánlatok keresése jellemző.

A harmadik csoport, az úgynevezett “gondtalan vásárlók” csak azt veszik meg, amire az adott pillanatban szükségük van, döntéseiknél elsődleges a problémamentes, kényelmes vásárlás. Ők Magyarországon 12 százalékkal, a kontinensen pedig 19 százalékkal képviseltetik magukat.

A Henkel vezető márkáival és technológiáival világszerte három üzleti területen működik: mosó- és háztartási tisztítószerek, kozmetika, illetve ragasztás technológiák. Az 1876-ban alapított Henkel vállalatnak mind a lakossági, mind az ipari területeken vezető pozíciói vannak. A vállalat 2011-ben több mint 47 ezer munkatársával 15,605 milliárd euró árbevételt és 2,029 milliárd euró üzleti eredményt ért el.

A Henkel elsőbbségi részvényeit jegyzi a DAX német tőzsdeindex és a vállalat a Fortune Global 500-as listáján is szerepel.

Hirdetés