13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA városé lehet a Kossuth téri mélygarázs

A városé lehet a Kossuth téri mélygarázs

Egy soproni eset kapcsán a Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet értelmében nem képezheti magántulajdon tárgyát egy közterület alatti terület, pedig a korábban megépített Kossuth téri mélygarázs esetében ez áll fenn. A város most szakértőket hívott segítségül, s meglehet, rászáll az ingatlan tulajdonjoga.

Az előző ciklus alatt megvalósult üzletben egy külső cégnek adott engedélyt a város arra, hogy a terület tulajdonának átadásával kétszintes mélygarázst hozhasson létre a Kossuth tér alatt. A létesítmény átadása után, nemrégiben derült ki, hogy a pécsi mélygarázzsal nincs minden rendben. A soproni mélygarázs ügyében a Legfelsőbb Bíróság által hozott ítélet szerint ugyanis a létesítménynek a megbízó – azaz a város – tulajdonát kell képeznie, a beruházó – a pécsi esetben ez a Wipark Kft. lenne –  részére  azonban a gazdagodását meg kell fizetnie.

Mint azt lapunknak Csizi Péter, Pécs alpolgármestere elmondta, a közelmúltban kezdett hozzá a baranyai megyeszékhely a mélygarázs tulajdonjogi helyzetének rendezéséhez. Aláhúzta: a befektető jogi képviselőjével tárgyaltak, ennek eredményeként a peres eljárás elkerülése céljából feltétlenül szükségessé vált szakértő bevonása.

A város azt szeretné kideríteni, hogy mekkora lehet az építmény forgalmi értéke, valamint az önkormányzat e tárgyban bekövetkezett tényleges gazdagodása mekkora mértékű lehet. Csizi Péter azt mondta, a szakértőknek a garázsnak, mint működő egységnek jövedelemtermelő képességére is figyelemmel kell lenniük.

Az alpolgármester a lehetséges forgatókönyvekkel kapcsolatban azt mondta: a tárgyalások jelenleg folyamatban vannak, de a hasznosítás többféle módon, akár partnerek bevonásával is elképzelhető.

Többféle verzió is felmerült, de ezekről csak az ár, valamint a jelenlegi üzletmenethez kapcsolódó adatok, például a garázs által termelt bevételek ismeretében lehet konkrét döntést hozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő