Akkorát kapott a gyerek, hogy a foga is kiesett

A Pécsi Törvényszék jövő héten kezdi tárgyalni annak a párnak az ügyét, akik a vád szerint erkölcsileg és fizikailag is bántalmazhatták a gyereket.

A vádirat szerint a vádlott nő korábbi élettársi kapcsolatából született fiának felügyeleti jogát a bíróság neki ítélte, vagyis a nőnél maradt a gyermek a kapcsolat végét követően.

A nő 2015 szeptemberében újabb kapcsolatba kezdett, aminek hatására a gyermek viselkedése negatívan változott meg, még pszichológusi ellátásra is szükség volt.

Az óvodai nevelők észlelték, hogy a gyermek nyakán, karján, orrán foltok, horzsolások voltak láthatók, amelynek kapcsán a gyermek elmondta, hogy az anyja élettársa ütötte meg őt otthon, büntetésből, amit az anyja végignézett. A férfi az óvoda területén többször csúfolta és provokálta a gyermeket.

2016 márciusában az óvónénik észrevették, hogy a kisfiú torkán ujjnyomok, alkarján megragadás nyomai láthatók, válla pedig véraláfutásos volt. A gyermek elmondta, hogy szintén anyja élettársa verte meg otthon.
A kéthetente történő láthatások során a gyermek édesapja és nagymamája is észlelte a bántalmazás nyomait a gyermeken.

Novemberben a kisfiú úgy ment el az óvodába, hogy hiányzott az egyik foga, pedig az korábban nem mozgott. A sértett gyermek elmondta az óvodai nevelőknek, hogy a férfi ráütött a szájára és ettől esett ki a foga. Ezt követően a kisfiút édesapjánál helyezték el.

A vádlottak a gyermeknevelési kötelezettségüket magatartásukkal súlyosan megszegték, a gyermek testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését, egészségét veszélyeztették. Tárgyalásukat hétfőn kezdi meg a Pécsi Törvényszék.

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.