Alapítványi pénzeket elsikkasztott – börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla

Repülőgép-vezetői tanfolyamot is elvégzett alapítványának szabálytalanul felhasznált több tízmillió forint állami támogatásából az a férfi, akinek letöltendő börtönbüntetését jogerősen helybenhagyta csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék határozatát, és Bércesi Zsoltot sikkasztásban, adó- és társadalombiztosítási csalásban, továbbá számvitel rendjének megsértésében találta bűnösnek. Ezért négy és fél év börtönbüntetéssel, valamint 70 millió forint vagyonelkobzással sújtotta.

A most 41 éves férfi társaival 2000-ben hozta létre a koraszülöttek szállításával foglalkozó Vita-Humana Gyors Újszülött Szállításért Alapítványt. A szervezet 2001 és 2004 között mintegy 115 millió forint állami támogatásban részesült, ebből 70,8 millió forintot nem annak céljaira fordított.

A Bércesi Zsolt által vezetett alapítvány a tankolásra szolgáló üzemanyagkártyákkal italt, cigarettát és más, betegszállítással össze nem függő árucikkeket vásárolt. A vádlott nagy mennyiségben szerzett be olyan gyógyszereket, amelyek a koraszülöttek szállításánál nem voltak felhasználhatók. Emellett alapítványi pénzből rendezte korábbi uzsorakölcsöneit, végzett el egy kisrepülőgép-vezetői tanfolyamot, s repült is.

A férfi a koraszülöttek szállításában közreműködők bérének kifizetésével kapcsolatos nyilvántartásokat nem vezette pontosan, és nem fizetett be nyolcmillió forint, bérek utáni társadalombiztosítási járulékot és személyi jövedelemadót.

Hirdetés