5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaÁll a bál a kertvárosi lakásszövetkezetben

Áll a bál a kertvárosi lakásszövetkezetben

Nincs elnöke, és mindössze egy igazgatósági tagja, valamint egy felügyelő bizottsági tagja van a Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezetnek, miután a legutóbbi tulajdonosi közgyűlésen leváltották az igazgatóság elnökét. Mindeközben a cégbíróságot ostromolják beadványokkal a tagok.

Az ügy előzménye az, hogy a társaságnál egy évekkel ezelőtt keletkezett 39 millió forintos hiány miatt nyomozást rendeltek el, a tagság pedig sokallta a hiány miatt a szövetkezet által beszedendő közös költség összegét.

Májlinger István igazgatósági tag szerint elnök nélkül is működnek, hiszen az alapszabályban rögzítették: a gazdasági vezető és a műszaki vezető együttes aláírási joggal rendelkezik.

Mint mondta, a volt elnököt, Gengel Gézát szeretnék további három hónapra megbízni az ügyvivői elnöki tisztség betöltésével, de egy megbízott elnökre is szükség van ahhoz, hogy új elnökséget válasszanak, hiszen a közgyűlés összehívására az ügyvivő nem jogosult. Mindezek keresztülviteléhez azonban a küldöttgyűlés döntése kell, amire várhatóan két-három héten belül sor kerülhet.

A tagság részéről mindeközben nagyon sokan ostromolják a cégbíróságot, többek között azzal, hogy biztost nevezzenek ki a szövetkezethez, de Májlinger szerint erre az esetben kerülhet sor, ha a szervezet saját berkein belül nem tud megbízott elnököt választani.

A rendőrség által is vizsgált 39 millió forintos hiány kapcsán elmondta: szerinte elég lett volna két-három év múlva elkezdeni visszafizetni ezt az összeget a szövetkezet kasszájába, s nem megemelt összegű közös költséget beszedetni a tagsággal.

Olvasóink jelezték, hogy kedden rendőrök jártak a szövetkezet irodájában. Az igazgatósági tag elmondása szerint irategyeztetésről volt szó csupán, nem az elnökválasztás, illetve a folyamatban lévő gazdasági ügyek miatt jártak a hatóság emberei a szervezetnél. A rendőrök egy kisebb, műszaki jellegű feljelentés kapcsán keresték fel őket – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő