Andrásfalvy Bertalan lett Pécs díszpolgára

1367 szeptember elsején alapították Magyarország első egyetemét Pécsett, e neves napon ünnepeljük város napját. A jeles alkalomról minden évben ünnepi közgyűlésen emlékezik meg a városvezetés a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol odaítélik a város legmagasabb közéleti, kulturális, tudományos és szakmai elismeréseit, köztük a Pécs díszpolgára címet is, amelyet idén dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzprofesszor kapott.

Páva Zsolt az ünnepi közgyűlés előtt tartott beszédében elmondta: néhány éve még aggódtak, tavaly reménykedtek, idén azonban bizakodva gyűltek össze a város napján, Pécs ma büszke és sikeres város. A megyeszékhely ma a közösség erejének, a vendégszeretetnek, a kitartásnak az értékét mutatja.

Hozzátette: „a baljós előjelek dacára Pécs sikeres tudott lenni, e város méltó módon képviseli országunkat, kultúránkat, minden magyart a kulturális fővárosi évadban”. Egy esztendeje még több kétely is volt benne, s igyekezett reményt és biztatást adni, ám ezek napról napra csökkentek, a város egy csapásra megváltozott – mondta, kiemelve: erejét összeszedte mindenki, az addig vitázók félretették vitáikat, az ellenérdekű felek a közös pontokat kezdték keresni, Pécs a remény és a siker felé fordult.

A szerda este nyíló Gyugyi László gyűjteménnyel kapcsolatban elmondta: nemcsak a világhírű porcelánokból álló együttest mutatják be, hanem ezzel a lépéssel a város bebizonyítja, nem feléli a múltat, hanem teremti, gyarapítja a jövőt.

– Az elmúlt négy évben szép számmal akadtak kihívások. Elég csak arra gondolnunk, hogy együtt nyertük meg a tubesi csatát, és vettük vissza városi kezelésbe a vízszolgáltatást Pécsett. Sikerült Pécs pénzügyi helyzetét is megszilárdítanunk, de e téren továbbra is sok a tennivalónk, s az a feladatunk, hogy megtaláljuk az ideális megoldási módokat – emelte ki a városvezető.

Ezt követően, rendhagyó módon a Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Bódis József kapott szót, mint ahogy azt Páva Zsolt is hangsúlyozta, új korszak kezdődött a város és az universitas kapcsolatának életében: az együttműködés, a szoros együttgondolkodás, a közös pontok, sikerek keresésének időszaka.

Bódis József hangsúlyozta: az pécsi egyetem alapításának éve, 1367 az a bűvös szám, amit emlegetünk, bár tudjuk, nem mindig működött az intézmény. Az egyetem és a város sorsa egybeforrt, s Pécs példát mutatott arra, hogyan kell sikeresnek lenni a gondok közepette, egyben a városban élők felé fordulva. Kiemelte: köztudott, hogy az egyetem nehéz helyzetben van, amelyből a teljes megújulás, a nyitás lehet a kifelé vezető út.

Klikk a képgalériáért!

A díszpolgárrá avatott Andrásfalvy Bertalan a kitüntetés átadása után köszöntőjében úgy fogalmazott, a pécsi díszpolgári cím sokkal többet jelent számára, mint „egy város elismerése”, ugyanis Pécs testesíti meg számára azt a szerepet, amelyet a magyarság hivatott betölteni a Kárpát-medencében. Történelmi példákra hivatkozva kifejtette, e város története „eleven cáfolata annak a torz magyarságképnek, amely Európa alakított ki rólunk”.

Míg a kontinensen vallásháborúk pusztítottak, addig az itt élő kisebbségek a jövő Európájának mutattak példát az együttélésből, s egymást biztatva mélyítették el értékeiket – idézte fel a professzor. E mentalitást még a diktatúra árnyékában is magáénak tudhatta Pécs, s egyben emlékeztetett a Kodály-mozgalom és az Európa Cantat jelentőségére. Pécs a magyarság hivatásának modellje – összegzett a néprajztudós.

Íme, a kitüntetettek teljes listája:

1. A Közgyűlés dr. Andrásfalvy Bertalan professzor úrnak a város kulturális életében végzett tevékenységéért és értékeinek megőrzéséért végzett kiem elkedő munkájáért, elévülhetetlen érdemeiért a „Pécs Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozza.

2. A Közgyűlés Sólyom Katalin asszonynak kiemelkedő színvonalú, sokrétű művészeti tevékenysége elismeréseként a „Pro Civitate” Emlékérem kitüntető címet adományozza.

3. A Közgyűlés dr. Kellermayer Miklós professzor úrnak a szakmai és tudományos közéletben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a „Pro Civitate” Emlékérem kitüntető címet adományozza.

4. A Közgyűlés Bognár Levente alpolgármester úrnak a testvérvárosi kapcsolatok stabilitásának megalapozása és fenntartása érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként a „Pro Civitate” Emlékérem kitüntető címet adományozza.

5. A Közgyűlés Várnagy Attila úrnak a város kulturális és művészeti értékeinek megőrzéséért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a „Pro Civitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

6. A Közgyűlés Garadnay Balázs lelkész úrnak magas színvonalú szellemi munkássága és társadalmi munkásságának eredménye elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

7. A Közgyűlés Vidákovics Antal úrnak a város kulturális és művészeti értékeinek megőrzéséért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

8. A Közgyűlés a Civilek a Mecsekért Mozgalom részére kiemelkedő színvonalon végzett, egyedülálló tevékenysége elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

9. A Közgyűlés Bánky József zongoraművésznek magas színvonalú művészeti munkássága és példaértékű szakmai eredménye elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

10. A Közgyűlés Károly Róbert úrnak kiemelkedő színvonalú, sokrétű művészeti és szakmai tevékenysége elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

11. A Közgyűlés dr. Suchman Tamás úrnak a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó fejlesztési beruházások megvalósítása érdekében végzett elévülhetetlen tevékenysége elismeréseként a „Pro Communitate” Emlékérem kitüntetést adományozza.

12. A Közgyűlés Póla József úrnak több évtizedes, magas színvonalú szakmai munkájának és kimagasló pedagógiai tevékenységének elismeréseként a „ Városháza Emlékérem” kitüntetést adományozza.

13. A Közgyűlés Pécsi Géza zenepedagógusnak a zene népszerűsítése területén végzett kiemelkedő munkája és példaértékű szakmai eredményeinek elismeréseként a „Városháza Emlékérem” kitüntetést adományozza.

14. A Közgyűlés dr. Keresztúri József úrnak a kultúra, az olvasás népszerűsítése területén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként a „Városháza Emlékérem” kitüntetést adományozza.

15. A Közgyűlés Ante Soric úrnak, a pécsi születésű Zlatko Prica festőművész életművének fáradhatatlan ápolása és a fiatal művészek támogatása terén kifejtett áldozatos munkája elismeréseként a „Városháza emlékérem” kitüntetést adományozza.

16. A Közgyűlés a Leőwey Táncegyüttesnek a magyarországi német kisebbség kulturális örökségének önzetlen, színvonalas és sokoldalú ápolásáért, továbbá a szellemi és tárgyi örökség terjesztése elismeréseként a „Pécs Város Közművelődési Díja” kitüntetést adományozza.

17. A Közgyűlés Szittár Lászlónénak 30 éves kiemelkedő pedagógusi és 20 éves igazgatói munkája elismeréseként a „Pécs Város Oktatási Díja” kitüntetést adományozza.

18. A Közgyűlés Dobány Sándor keramikusművésznek eddig végzett szakmai és sokrétű művészeti tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Művészeti Díja” kitüntetést adományozza.

19. A Közgyűlés Zsolt László úrnak a város sportéletének fejlődése terén végzett kiemelkedő munkája, jelentős szakmai sikereinek elismeréseként a „Pécs Város Testnevelési és Sport Díja” kitüntetést adományozza.

20. A Közgyűlés dr. Hübner Mátyás úrnak a város építészeti örökségének megőrzése és gyarapítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Műszaki Díja” kitüntetést adományozza.

21. A Közgyűlés Varsányi Ferenc evangélikus lelkész részére karitatív munkája, valamint önzetlen lelkipásztori és társadalmi tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Szociális Díja” kitüntetést adományozza.

22. A Közgyűlés Nász László úrnak színvonalas, eredményes, példaértékű közszolgálati és önzetlen társadalmi munkájának elismeréseként a „Pécs Város Közszolgálati Díja” kitüntetést adományozza.

23. A Közgyűlés Móró Mária Anna asszonynak kiemelkedő színvonalon végzett tudományos tevékenységének elismeréseként a „ Pécs Város Tudományos Díja” posztumusz kitüntetést adományozza

24. A Közgyűlés Morvai Imre Pio Atyának példamutató életvitele, önzetlen társadalmi munkássága és sokrétű humanitárius tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Humanitárius Díja” kitüntetést adományozza.

25. A Közgyűlés Filákovity István úrnak kiemelkedő kisebbségi munkája elismeréseként a
„Pécs Város Kisebbségi Díja” kitüntetést adományozza.

26. A Közgyűlés Tóth László úrnak magas színvonalú újságírói magatartásának és tevékenységének elismeréseként a
„Pécs Város Sajtódíja” kitüntetést adományozza.

27. A Közgyűlés dr. Nochta Tibor úrnak eredményes közbiztonsági tevékenységéért a
„Pécs Város Közbiztonsági Díja” kitüntetést adományozza.

Hirdetés