6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaAndrásfalvy: támadás az ország ellen

Andrásfalvy: támadás az ország ellen

Közel háromszázan, köztük sokan zászlókkal, gyertyákkal vettek részt azon a Széchenyi téri gyűlésen csütörtök este, amelyet a Baranya Megyei Civil Összefogás rendezett a magyar kormányt és az országot ért „igaztalan támadások miatt” és a nemzeti és keresztény értékek melletti kiállásért. A rendezvény főszónoka dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, az Antall-kormány kultuszminisztere volt.

„Nem hagyjuk szó nélkül egy sunyi szociálliberális párt a kritikát a köpködést és nem hagyjuk az általuk feltüzelt sajtó igaztalan támadásait” – fogalmazott közel háromszáz fős hallgatósága előtt Wittner István, a rendezvény egyik szervezője.

Őt követően Kővári János országgyűlési képviselő hangsúlyozta, erőt kell mutatni az országunkért, Európáért. „Azt az erőt, amelyre csak a szeretet képes, az a szeretet, amely megbocsátó, amely nem kiabál, alázatos és nem vádol” – tette hozzá. Az eseményen jelenlévőknek megköszönte a részvételt, „a kiállást az értékeinkért, a családokért, embertársainkért, a városunkért”.

A magyarság hosszú évszázadokon keresztül értéket képviselt és ezeket próbája összefoglalni az új alkotmány – ez a fő bűnünk – utalt hallgatósága előtt a külföldi sajtóban is megjelent negatív hangvételű cikkekre Andrásfalvy Bertalan. A néprajztudós egy példával is szolgált: egy vezető svéd lap vezércikkében olyan valótlan alaptalan vádakkal illette a magyar nemzetet és történelmet, amelyre – mint elmondta – válaszolnia kellett. Lefordított válaszcikkét sem a szóban forgó lap, sem egy másik svéd újság sem hozta le, arra hivatkozva, hogy nem őt személy szerint támadták meg. „De megtámadták a nemzetemet” – hangsúlyozta.

Hozzátette: az ilyen támadások, cikkek – amelyben arról írnak, hogy a magyar a diktatúra posványába szeret fetrengeni – parancsra folytatódnak, s mint oly sokszor történelmünkben egyedül maradtunk.

„Mutassanak még egy nemzetet, amely annyiszor, szinte reménytelenül is felkelt a szabadságért és nem holmi előnyökért, anyagiakért. Ez a nép nem bosszúálló és nem csőcselék, és mégis azzal vádolják, hogy idegengyűlölő, fasiszta jelszavakat kiabál és készül, hogy a kisebbségeit megsemmisítse” – fogalmazott Andrásfalvy Bertalan.

„Mi magyarok kevesen vagyunk, de fogjunk össze, felejtsük el a kisebb-nagyobb torzsalkodásokat, a más világnézeteket, megmaradásunkról van szó” – zárta szavait.

A gyűlést egyébként kisebb incidens zavarta meg: egy láthatóan ittas fiatalember időnként hangos közbeszólásaival keltett feltűnést, valamint azzal, hogy a pulpituson akart szót kérni, őt a rendezőknek rövidebb győzködés után sikerült elküldeniük.

A rendezvény közös imával ért véget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő